Marquez továbbra sem adja ki a kezéből az első helyet

Motor

2015. július 11. szombat, 12:12

Nagyon úgy tűnik, hogy Marc Marquez az összes edzést magáénak akarja tudni a Német Nagydíjon. A ma délelőtti edzést is magabiztosan nyerte a gyári Yamaha párosa, Jorge Lorenzo és Valentino Rossi előtt. A királykategória versenyzői ma még egyszer pályára gurulnak az időmérő előtt a negyedik szabadedzésen.

A MotoGP mezőnye a harmadik szabadedzéssel kezdte a szombati napját a Sachsenringen. Mint mindig, erre a gyakorlásra jobban oda kellett figyelniük, hiszen ezen dőlt el végleg, hogy melyik szakaszban ki indulhat a kvalifikáción. A tegnapi délelőtthöz képest valamivel melegebb, kellemesebb idő fogadta a versenyzőket. Alig kezdődött el a gyakorlás, Aleix Espargaro máris az első kanyar kavicságyában találta magát. Az első tíz perc eltelte után Valentino Rossi volt a leggyorsabb, megelőzve a Repsol Honda párosát, Marc Marquezt és Dani Pedrosát. A regnáló világbajnok nem sokáig állt azonban a második helyen, miután tegnapi legjobbját is megjavította.

21767_w666px_44bf982f32fc95cd0bf57e3e243fe892
 
A repsolosok nagyon bekezdtek, Pedrosa hamar felzárkózott a második helyre. Ezt követően néhány percig nem történtek eget rengető változások. Az összesített idők alapján Marquez, Pedrosa, Smith, Iannone, Lorenzo, Rossi, A. Espargaro, Crutchlow, Hernandez és Redding álltak Q2-t érő helyeken. Féltávnál Cal Crutchlow mutatott be egy csúnya high-side-ot a hármas kanyarban. Szerencsére saját lábán hagyta el a kavicságyat.  Harmadik szabadedzéshez képest meglepően laposan alakult a gyakorlás középső szakasza. Tíz percen belül is voltunk már, amikor Smith kicsit felkavarta az álló vizet. A hétvége legjobb idejével átvette a vezetést.
 
Eközben csapattársa láthatóan szenvedett, P. Espargaro a 11. helyen állt. Kicsivel később aztán ő is beférkőzött a top 10-be. Az utolsó percekben felpörögtek az események, egyre többen voltak igazán gyors körön. Négy perccel a leintés előtt Lorenzo és Dovi is megelőzték Smith-t. Másfél perccel később Marquez ismét átvette a stafétát. Óriási kavarodás volt a legvégén, nagy csata folyt a legjobb pozíciókért. Végül Marquez maradt az élen, Lorenzo lett a második, Rossi pedig a harmadik. Rajtuk kívül Dovizioso, Smith, Pedrosa, A. Espargaro, Crutchlow, Iannone és P. Espargaro jutottak be egyenes ágon a Q2-be.

 
A harmadik szabadedzés végeredménye:


























1.

Marc MARQUEZ

Repsol Honda Team

Honda

1’21.083


2.

Jorge LORENZO

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1’21.221

0.138 / 0.138

3.

Valentino ROSSI

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1’21.274

0.191 / 0.053

4.

Andrea DOVIZIOSO

Ducati Team

Ducati

1’21.562

0.479 / 0.288

5.

Bradley SMITH

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1’21.568

0.485 / 0.006

6.

Dani PEDROSA

Repsol Honda Team

Honda

1’21.622

0.539 / 0.054

7.

Aleix ESPARGARO

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1’21.689

0.606 / 0.067

8.

Cal CRUTCHLOW

CWM LCR Honda

Honda

1’21.766

0.683 / 0.077

9.

Andrea IANNONE

Ducati Team

Ducati

1’21.837

0.754 / 0.071

10.

Pol ESPARGARO

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1’21.888

0.805 / 0.051

11.

Maverick VIÑALES

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1’21.922

0.839 / 0.034

12.

Scott REDDING

EG 0,0 Marc VDS

Honda

1’21.962

0.879 / 0.040

13.

Yonny HERNANDEZ

Octo Pramac Racing

Ducati

1’22.001

0.918 / 0.039

14.

Hector BARBERA

Avintia Racing

Ducati

1’22.030

0.947 / 0.029

15.

Danilo PETRUCCI

Octo Pramac Racing

Ducati

1’22.156

1.073 / 0.126

16.

Alvaro BAUTISTA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1’22.334

1.251 / 0.178

17.

Jack MILLER

CWM LCR Honda

Honda

1’22.393

1.310 / 0.059

18.

Nicky HAYDEN

Aspar MotoGP Team

Honda

1’22.572

1.489 / 0.179

19.

Mike DI MEGLIO

Avintia Racing

Ducati

1’22.648

1.565 / 0.076

20.

Alex DE ANGELIS

E-Motion IodaRacing Team

ART

1’22.975

1.892 / 0.327

21.

Loris BAZ

Athinà Forward Racing

Yamaha Forward

1’23.013

1.930 / 0.038

22.

Eugene LAVERTY

Aspar MotoGP Team

Honda

1’23.027

1.944 / 0.014

23.

Hiroshi AOYAMA

AB Motoracing

Honda

1’23.345

2.262 / 0.318

24.

Michael LAVERTY

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1’23.466

2.383 / 0.121

25.

Claudio CORTI

Athinà Forward Racing

Yamaha Forward

1’24.658

3.575 / 1.192