F1
2015. június 16. kedd, 18:53
A Williams tavaly egyik legjobb F1-es hétvégéjét produkálta a Red Bull Ringen – az autó erősségei idén is változatlanok, így Felipe Massa és Valtteri Bottas újabb kimagasló eredményeket remél.
Emlékezhetünk, hogy tavaly a Mercedes csak az Osztrák Nagydíj hétvégéjén történtek miatt nem tudta megszerezni az első rajthelyet a szezon összes versenyére – legalábbis csapatként, hiszen a pole a legerősebb ügyfelük, a Williams kezébe került. Talán nem az autók nyers tempója, hanem az utolsó körében megpördülő Lewis Hamilton hibája tehetett erről, de ez mit sem csorbított Felipe Massa érdemein, aki a 2008-as szezonzáró után állhatott fel ismét a rajtrács legelejére.
A Williams idei legjobb rajthelye egyelőre a melbourne-i harmadik pozíció, de a brazil nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a hétvégén képes lesz javítani ezen.
A Williams öröme a 2014-es időmérő után a Red Bull Ringen
„Az ausztriai pálya igazán gyors és élvezetes rajta vezetni. Az autónk általában illeszkedik az ilyen vonalvezetésekhez, és sohasem fogom elfelejteni a tavaly megszerzett pole-pozíciómat. Remélem, hogy idén megismételhetjük, vagy legalább valami hasonlót alakíthatunk, hiszen az a célunk, hogy továbbvigyük a Kanadában mutatott lendületünket” – bizakodott Massa, aki Montrealban a mezőny hátsó feléből a hatodik pozícióig kapaszkodott fel, míg csapattársa idén először dobogót szállított a grove-iaknak.
Valtteri Bottasnak is kellemes emlékei lehetnek az egy évvel ezelőtti hétvégéről, hiszen amellett, hogy csapattársa mellől rajtolhatott, vasárnap megszerezte önmaga első, és a Williams azévi első pódiumát a harmadik hellyel.
„Tavaly a csapat erős időmérőt zárt, hiszen kisajátítottuk az első rajtsort, a versenyen pedig megszereztem az első Formula-1-es dobogómat. A pálya hosszú egyenesei, valamint lassú és gyors kanyarjai erős csúcssebességet és hatékony aerodinamikát kívánnak meg az autótól. Az érkező fejlesztéseink fényében újabb erős hétvégére számítunk” – mondta el Bottas a Williams ausztriai előzetesében.