F1
2015. július 7. kedd, 17:41
Ha valaki a Formula-1-be jön, annak a Formula-1-ben bevett normák szerint kell dolgoznia, fogalmazta meg véleményét Eric Boullier, amit a McLaren kritikájaként is értelmezhetünk a küszködő motorgyártó, a Honda felé.
A paddockban szélesen elfogadott álláspont, hogy a McLarent elsősorban a sportba visszatérő és az új hajtásláncokkal nehezen boldoguló Honda veti vissza, és a futamok múlásával egyre többen gyanakszanak arra is, hogy a japánok munkamódszereivel nincs valami rendben, ezért képtelen a cég gyorsan reagálni a felmerült problémákra.
A japán vállalati kultúra ugyanis sajátos tulajdonságokkal bír, a Hondánál pedig már tradíciója van annak, hogy mindent cégen belül, saját erőfeszítéseikkel próbálnak megoldani – ami a jelek szerint az F1-ben nem működik hatékonyan. Amikor a Motorsport újságírója feltette a kérdést Eric Boullier-nek, hogy szerinte a Hondának külső segítséget kellene-e igénybe vennie, a francia így reagált a márka hajthatatlanságára:
„El kellene felejtenünk ezt a butaságot. Ez a Formula-1, ez itt versenyzés. Ha valaki belép az F1-be, akkor az F1-et kell csinálnia – akár afrikai, akár angol, akár japán az illető. Aki az F1-ben van, annak úgy kell végeznie a dolgokat, ahogy azt az F1-ben, F1-es elvek szerint szokás. Nem pedig másképp” – fakadt ki a McLaren versenyigazgatója a Hondára.
Pedig a wokingiak készen lennének segédkezet nyújtani a japánoknak, a kérdés Boullier szerint csak az, hogy elfogadják-e.
„Hatalmas szakértelemmel rendelkezünk, amit meg tudunk, meg próbálunk velük osztani. Már csak rajtuk múlik, hogy meghallgatnak-e minket, és hogy igénybe veszik-e a segítségünket. Persze a mi közreműködésünkkel csak egy kis lendületet nyernének, hiszen mi nem készítünk motorokat. Ez a Honda felelőssége. De amiben csak tudunk, mindig segíteni fogunk nekik, hiszen egy csapatot alkotunk velük” – fogalmazott az istálló irányítója.