Mercedes: Ismét hibátlan teljesítményt akarunk

F1

2015. szeptember 14. hétfő, 14:46

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Ollé Iván

Monzában némileg megtépázódott a brackley-i F1-es csapat 2015-ös renoméja, hiszen Nico Rosberg műszaki hiba miatt adta fel a versenyt – Toto Wolff ezentúl nem akar több hibát.

Amíg a tavalyi szezonban többször is műszaki hiba áldozata lett valamelyik Mercedes, idén eddig mindkét pilóta maximumon pörgethette a W06-ost – Nico Rosberg monzai kiesése ugyanis az első mechanikai jellegű meghibásodás volt a 2015-ös évad során. Ráadásul ha azt vesszük, hogy a német pilóta erőforrása már a hatodik versenyének a végén járt, és csillagos autó utoljára tavaly Szingapúrban adott fel versenyt, még jobb Brackley megbízhatósági rátája.

„Nem volt könnyű a monzai hétvége” – idézte Toto Wolffot az Autosport. „Mindkét pilótánk lenyűgözően teljesített, de csak az egyikük kapta meg azt, amit megérdemelt. Ha a miénkhez hasonló, remek pozícióban van az ember, természetesen nagyok az elvárások, és ez nincs másként a munkatársaink között sem. Ez volt az év első kiesése nálunk, ami megmutatja, hogy mennyi mindent elértünk már, de azt is, hogy nem vagyunk legyőzhetetlenek. Minden egyes részlet számít, mindenre próbálunk odafigyelni, tanulni szeretnénk a hibáinkból, és mindkét autót vissza akarjuk juttatni az élre Szingapúrban. A legjobb formánkat kell hoznunk – és minden azt követő versenyen is -, hogy bebizonyítsuk: jó munkát végeztünk. 

A Mercedes technikai igazgatója, Paddy Lowe hozzátette: „Itt az idő az újracsoportosításra, miután a csapat cserbenhagyta Nicót két meghibásodással.” Maga az érintett azt mondta, hogy „nem volt kellemes egy ilyen remek eredmény elvesztése két körrel a vége előtt. Úgy állok neki a következő hét versenynek, hogy nincs veszítenivalóm. 100%-ban beleadok mindent, támadni fogok, Szingapúr amúgy is az egyik kedvenc versenyem, így jó hely ennek az elkezdésére. Tudom, hogy megvan a tempóm a győzelemhez, így remélem, tiszta hétvége áll előttem.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: