Michelisz: A Hondáé a végső szó

WTCC

2015. december 16. szerda, 14:34

Szerző: Gellérfi Gergő

Továbbra is nyitott kérdés, hogy hol folytatja sikerekben gazdag karrierjét Michelisz Norbert, aki a Formula.hu értesülései szerint most a Honda döntésére vár, akik még senkivel nem szerződtek 2016-ra.

A Formula.hu egy meg nem nevezett forrástól megtudta, hogy a Honda kezében van Michelisz Norbert jövője, a japánok mondhatják ki a végső szót azzal kapcsolatban, hogy hol folytatja pályafutását a kétszeres Yokohoma Kupa-győztes versenyző.

Hogy egyelőre még semmi nem dőlt el, azt jól mutatja, hogy a gyári csapatnál egyelőre még Monteirónak és Tarquininek sincs szerződése, azaz egyelőre minden lehetőség nyitott. Többek közt az is, hogy Michelisz Norbi marad a Zengőnél, mely gyári csapatként szerepel majd a következő szezontól kezdve, ám ennek kicsi a valószínűsége.

norbi_2015_d

Mindenesetre az már biztosnak látszik, hogy Michelisz jövőre is Hondával szerepel majd, legyen szó akár a Zengőéről, akár a JAS-éról, hiszen a Volvónál már nincs szabad autó, s az SLR szabad Citroenjével kapcsolatban pedig fel sem merült a neve – az pedig teljesen elképzelhetetlen, hogy a Hondát és Zengőéket Chevrolet-re vagy Ladára cserélné.

Az továbbra is nyitott kérdés egyébként, hogy a Zengő Norbi nélkül is a WTCC-ben marad-e – akár külföldi versenyző szerződtetésével is. Dusan Borkovic mindenesetre a minap megerősítette a Formulának, hogy tárgyalt a magyar csapattal.

Forrás: www.formula.hu – RSS