WTCC
2015. június 22. hétfő, 20:41
A szlovákiai hétvége legjobb élménye az volt, hogy megint milyen sokan szurkoltatok nekem a helyszínen. Csak azt sajnáltam, hogy az eredményekkel nem tudtunk visszaadni nektek valamennyit ebből a szeretetből. Pedig nagyon akartunk!
Régen volt ennyire lesújtó hétvégénk. Legutóbb Argentínában esett meg, hogy nem jutottunk tovább az időmérő első szakaszából, de akkor ez rajtunk kívül álló okok miatt történt. A mostani lélektanilag sokkal megrendítőbb volt. Úgy éreztem, hogy az időmérőn kihoztam a maximumot saját magamból és az autóból egyaránt. Aztán jött a mélyütés: így is messze voltunk a mezőny elejétől. Nem is emlékszem, mikor fordult elő ilyen velünk legutóbb. Tehetetlenséget éreztem. Főleg azok után, hogy az időmérő előtt bizakodó voltam. Az első szabadedzésen hatodik, a másodikon 15. lettem, de úgy gondoltam, hogy inkább az előbbi tükrözi a valós erőviszonyokat. Tévedtem, és alaposan meglepődtem, hogy végül kiszorultunk az első tízből.
Sajnos a futamokon is folytatódott ez a tendencia: egy pillanatra sem tudtam nyomást gyakorolni az előttem haladókra, mert nem volt meg a tempóm hozzá. Az első futamon így a jó rajt után hamar ki is alakult a vonatozás, amelyben én vezettem a sort. Három körrel a vége előtt éreztem, hogy az célegyenesben vibrálni kezd a kormány, és néhány másodperccel később rántásszerűen balra húzott az autó. Rögtön tudtam, hogy defektet kaptam. Próbáltam lefékezni az egyenes végén, de pont egy jobb kanyar következett, amelyben nagyon hiányzott a bal első kerék tapadása, így beleszánkáztam a kavicságyba. Nagyon mérges voltam, mert versenyzőként nincs rosszabb annál, mint amikor nekivágsz egy futamnak, de a végén nem láthatod a kockás zászlót. Utálom, ha nem tudok befejezni egy futamot, és ez rá is nyomta a hangulatomra a bélyeget. Persze tudtam, hogy egy hasonlóan jó rajttal még meg lehet a pontszerzés a második futamon.
Az első pillanatokban úgy tűnt, hogy össze is jön a hasonlóan jó rajt. Csakhogy Homola beragadt a rajtrácson, és ahogyan ki kellett kerülnöm, elég sok lendületet vesztettem, ezért nem tudtam olyan sok pozíciót feljönni. Az, hogy végül nyolcadik lettem, annak volt köszönhető, hogy többen kiestek előlem, mert nagyjából a második körtől tudtam, hogy ez a futam nekem csak és kizárólag a védekezésről szól majd. Az autó konzervatív beállításával egyetlen célunk volt, hogy ne kapjak megint defektet. Ennek az ára viszont az volt, hogy végig küszködtem a tapadással az első tengelyen.
Tiago Monteiro fenyegető közelsége ellenére úgy éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek. Hiába volt talán gyorsabb nálam, azokban a kanyarkombinációkban, amelyekben előzhetett volna, tudatosan lezártam előtte az íveket. Az egyetlen említésre méltó esemény az volt, amikor hátulról meglökött a hármas kanyar bejáratán. Szerintem egyszerűen benézte a féktávot, mert egyáltalán nem volt olyan helyzetben, hogy előzhessen. A futam után, ahogy kiszálltunk az autóból, oda is jött hozzám elnézést kérni. Innentől nincs is jelentősége az ügynek, pláne, hogy egyikünk sem szenvedett hátrányt miatta.
A megdöbbentő hátrányunkat valószínűleg javarészt a 60 kilós pluszsúly okozta, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy a Chevrolet is 50 kilót cipelt, mégis sokkal gyorsabb volt, mint a legjobb hondás köridő az időmérő edzésen. Ha csak a Citroën, Chevrolet, Honda hármast hasonlítjuk össze, egyértelműen csak a harmadik erők voltunk Szlovákiában. A Ladát most azért hagyom figyelmen kívül, mert ők annyival könnyebbek voltak mindenki másnál, hogy nem tudni, ez mennyire befolyásolta a teljesítményüket. Moszkva után már kitértem arra, hogy a Citroën mögött egyre nagyobb a versengés a márkák között, és legkésőbb a Slovakia Ringen mindenkinek be kellett látnia, hogy a mi szemszögünkből nem jó irányba halad ez a folyamat. Az én hungaroringi és Monteiro moszkvai futamgyőzelme elhomályosíthatta a problémákat, de most már egyértelmű, hogy valamin változtatni kell, mert hosszú távon így nem leszünk versenyképesek.
Látszik, hogy ez az év sokkal nehezebb lesz annál, mint amire előzetesen számítottam. Ez azt jelenti, hogy a pontszerző helyekért is komolyan meg kell majd izzadnom. Ennek ellenére nem változtatok a kezdeti célkitűzéseimen. Nem mondok le arról, hogy az év végén a legjobb hondás szeretnék lenni, és arról sem, hogy ezzel akár megint megszerezzem az összetett negyedik helyét. Ugyan kellenek a szerencsés körülmények hozzá, de ezzel az autóval még mindig lehet dobogóra állni, futamokat nyerni. Próbálok a lehető legkevesebb hibával vezetni, mert hiszem, hogy a kiegyensúlyozott teljesítmény erős fegyver lehet még az idény végén.
