Mit jelent Hamilton számára a motorhiba?

F1

2015. március 27. péntek, 05:05

A Mercedes technikai ügyvezetője, Paddy Lowe igyekezett megválaszolni a Lewis Hamilton autójának meghibásodásával kapcsolatos kérdéseket az első edzés után. A csapat próbálja megmenteni a brit napját.

Hamiltonnak alig félórával az első gyakorlás megkezdése után kellett leparkolnia az autóját a pálya szélén. A Mercedest már korábban is telemetriai gondok hátráltatták, majd pedig hamar kiderült, hogy a motor is meghibásodott, így a brit pilóta nem csak az első edzésen volt képtelen mért kört futni, de akkor úgy tűnt, hogy akár a második gyakorlása is veszélybe kerülhet.

CBEzVURUMAAbHDt_1

A SkySportsnak nyilatkozva Lowe próbálta megvilágítani Hamilton autójának a helyzetét, amiről akkor még ő maga sem tudott sokat.

„Egy hardware-rel kapcsolatos problémát kell kijavítanunk, és pontosan még nem tudjuk, hogy mit is fogunk csinálni. Ehhez még nyomoznunk kell egy kicsit, hogy eldönthessük, milyen lehetőségeink is vannak a második edzésre” – mondta Lowe csak néhány perccel az első gyakorlás leintése után.”

Arra a kérdésre, hogy csak kisebb elemeket kell helyrehozni vagy motort is kell cserélni, Lowe így felelt.

„Nem feltétlenül jelent ez motorcserét, és persze bízunk is benne, hogy nem lesz erre szükség” – mondta. „Mint tudják, nagyon-nagyon összetett, hogy mely elemekre mi is vonatkozik. Egyesekért jár büntetés, másokért nem, egyesekből csak négyet lehet elhasználni a szezon során, másokból nem, egyesek be vannak fagyasztva, mások nem. Szóval minden azon múlik, hogy pontosan mi is a probléma.”

És hogy hogyan érintheti a címvédő és a bajnokságot vezető Hamilton hétvégéjét a meghibásodás? „Mindig hátrányos helyzetet jelent szombatra, ha pénteken nem végezzük el a házi feladatot, de mindent megteszünk, hogy még megmentsük számára ezt a napot” – mondta a szakember.

Tagged: