F1
2015. május 26. kedd, 15:01
Szerző: Strommer Benjamin
A Marussia F1-es autóját tesztelő, súlyos fejsérüléseket szenvedő versenyzőnő 33 évesen, 2013-ban hunyt el, az ügyében zajló hatósági nyomozás most ért véget.
A Marussia tesztpilótája, Maria de Villota 2012. július 3-án szenvedett fejsérüléssel járó súlyos balesetet a duxfordi repülőtéren, ahol egy teherautónak ütközött a csapat F1-es autójával végzett egyenes vonalú teszten. A kritikus állapotban levő versenyzőhölgy elvesztette egyik szemét, csak októberben mutatkozott először a nyilvánosság előtt. Egy évvel ezután, 2013. október 11-én a 33 éves de Villotát holtan találták sevillai szállodai szobájában. Halálát hirtelen szívleállás okozta, valószínűleg a balesetben elszenvedett károsodások következtében.
A Marussia istálló az eset után alapos vizsgálatot folytatott, amely során megállapította, hogy nem az autó műszaki meghibásodása vezetett az ütközéshez. A brit Health and Safety Executive testület (HSE), amelynek feladata kivizsgálni minden, sérüléssel járó munka közben elszenvedett balesetet, szintén foglalkozni kezdett az esettel.
Az ő nyomozásuk fejeződött be, amely senkit sem talált a történtekért felelősnek. „Az incidens kivizsgálása most véget ért, az érintett felek egyike ellen sem történik végrehajtási intézkedés” – mondta a HSE szóvivője a brit Autosportnak. A lap megkereste a Manort, a Marussia jogutódját, ők azonban nem kommentálták a testület ítéletét.