WTCC
2015. május 19. kedd, 15:56
Szerző: Strommer Benjamin
Yvan Muller sokak meglepetésére már a magyar WTCC-futam után kijelentette, lemondott a világbajnoki cím megnyeréséről. A francia most elárulta, akkori állítását nem gondolta komolyan.
Az ominózus nyilatkozatról mi is beszámoltunk – legyen bármekkora fölényben Jose Maria Lopez, a szezon alig egynegyedénél egészen szokatlan, hogy a bajnokság harmadik helyén álló versenyző, ráadásul egy négyszeres világbajnok ilyen következtetésre jusson. Nem csoda, hogy állítását felkapta a nemzetközi sajtó, Mullernek pedig a hétvégi német fordulón magyarázkodnia kellett.
„Tudják, miért mondtam azt? Mert miután tízen megkérdezték tőlem ugyanazt, tizedszerre valami mást mondtam, mert már elegem volt abból, hogy ugyanazt ismételgetem” – árulta el a 45 éves Muller a Nordschleifén, ahol a második futamon győzni tudott. „Szóval csak hülyeség volt. Nem hittem, hogy ennyien fel fogják kapni. A kilenc másik választ senki sem kapta fel.”
Fotó: Ollé Iván
A francia továbbra is harmadik az összesítésben, 51 ponttal elmaradva az éllovas Jose Maria Lopeztől. A második helyen Sebastien Loeb áll, mindössze egyetlen egységre Mullertől, akihez hasonlóan bizakodó, hogy befoghatja argentin csapattársát.
„Továbbra is remélem, hogy képes lehetek valamire. Megvan az esélyünk a következő néhány versenyen arra, hogy változtassunk a tendencián, miszerint mindig ő nyer. Mullerrel kezd szoros lenni. Az első verseny (a Nürburgringen) jól alakult, de a másodikon, az első kanyarban választhattam, a fűre megyek, vagy fékezek és pár autó mögé kerülök, így néhány helyet veszítettem. Csalódott vagyok emiatt, mert megvolt a sebességem, hogy jobb legyek a másodikon” – mondta a kilencszeres ralivilágbajnok.