Nem a Mercedes zárt az élen Barcelonában

F1

2015. május 13. szerda, 18:00

Úgy gondoljuk, hogy az Ezüst Nyilak idei dominanciáját ismerve önmagában ez a tény bír a legnagyobb hírértékkel, teljesen függetlenül attól, hogy ki és hogyan tudta legyőzni őket a barcelonai F1-es teszt zárónapján.

Egyébként Jolyon Palmer és a Lotus volt a tettes, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az E23-as kódjelű modellen a Pirelli leggyorsabb keverékének számító szuperlágy abroncsok dolgoztak, amikor a GP2 előző évi bajnoka 1:26.080-as köridejét repesztette vele. Tegyük hozzá, ez sem űridő, hiszen 1,7 másodperccel marad el Nico Rosberg keddi tesztnapon futott legjobbjától.

Palmer ma elégedetten térhet nyugovóra

A képet tovább árnyalja, hogy a ma a Mercedes autóját vezető Pascal Wehrlein továbbra is rosszullétre panaszkodott, és nem érezte magát száz százalékos fizikai állapotban, mi több láz- és fájdalomcsillapító segítségével tudta csak végigcsinálni a vb-címvédő alakulat mai tesztprogramját, azok után, hogy tegnap hasonló okokból nem tudta vállalni a Force India tesztelését.

Ezzel együtt Wehrlein ma jól dolgozott, hiszen több mint két versenytávnyi kört tett meg a W06-tal, amivel messze ő volt a mezőny legtevékenyebb tagja. Ráadásul, egészen az utolsó negyed óráig ő állt az eredménylista élén, Palmer csak a végén robbantotta ezt a promóciós kört, amivel a Lotus elvitte az egynapos dicsőséget. Wehrlein így is a 2. helyen zárta a napot, míg a harmadik a Toro Rosso után ma a Red Bullt is kipróbáló Pierre Gasly lett, ő a Pirelli jelöletlen keverékén futotta 1:26.683-as idejét. Egy ízben lerobbant alatta az autó a bokszutca kijáratánál, míg Carlos Sainz a Toro Rossóval járt hasonlóan néhány perccel ezt az esetet megelőzően, csak épp ő a bokszutca bejáratánál, így rövid időn belül kétszer is előkerült a piros zászló Barcelonában.

Sainz ezzel együtt eredményes napot zárt, hiszen Wehrlein után ő teljesítette a legtöbb kört, 126-tal, még ha az időeredményeit felesleges is volt ma vizslatni. Hasonló programon volt a Ferrarit most először vezető Esteban Gutierrez is, aki 119 kört tett meg ma az SF15-T-vel, de mintha csak gondosan ügyelt volna rá, hogy egyik se legyen túl gyors. Nyilván nem is ezen volt ma a hangsúly, ellenben számos aerodinamikai elemet kipróbáltak a Ferrarin.

Képgaléria

F1 – Barcelona, szezonközi teszt, 2. nap

Meglepően pozitívan zárta barcelonai kiruccanását a McLaren is, Jenson Button ma ugyanis kerek 100 kört tudott megtenni a Honda-motoros MP4-30-assal, mi több, sokáig „dobogós” pozícióban tartózkodott, végül a 4. helyen végzett, kereken négy századdal megelőzve a Williams újoncát, Alex Lynnt. Esteban Ocon a nem várt tesztlehetőséget 94 megtett körrel hálálta meg a Force Indiának, miközben Raffele Marciello is eljutott valahogy 75-ig a nap eleji hibája után, ami miatt a piros zászló is előkerült egy rövidebb időre. Az ifjú olasz zárta a mai napot sereghajtóként a Sauberrel, ami nem túl hízelgő Marcus Ericsson tegnapi 2. helye után. 

Az első szezonközi kollektív teszt ezzel a végéhez ért, jó egyhetes ott-tartózkodás után végül elhagyja az F1-es cirkusz a montmelói pálya környékét, ahová legközelebb már csak jövőre tér vissza.

A szerdai tesztnap végeredménye:










1 J. Palmer Lotus 1:26.080 87
2 P. Werhlein Mercedes 1:26.497 137
3 P. Gasly Red Bull 1:26.683 75
4 J. Button McLaren 1:26.927 100
5 A. Lynn Williams 1:26.967 52
6 E. Ocon Force India 1:27.520 94
7 E. Gutiérrez Ferrari 1:27.930 119
8 C. Sainz Toro Rosso 1:27.997 126
9 R. Marciello Sauber 1:28.829 75
Tagged: