F1
2015. március 12. csütörtök, 18:56
Az Ausztrál Nagydíj helyszínén újból előkerült a tavalyi év egyik központi témája: a csapatrádiózás szigorítása és az e körül kialakult véleménykülönbségek. Mint kiderült, idén is az előző év végén alkalmazott szabályozás marad érvényben.
2014-ben elég nagy vihart kavart, amikor az FIA drákói szigorral megírt új szabályokat vezetett be az F1-es nagydíjakra vonatkozó csapatrádiós forgalom korlátozása céljából, és a megszorítások java részét a csapatok egyöntetű negatív fogadtatása miatt végül vissza is vonták. Egyedül az ún. „driver coaching” tiltását hagyták érvényben, vagyis azt, hogy a csapatok vezetéstechnikai tanácsokat adjanak menetközben pilótáiknak.
Ez a korlátozás idén is fennáll majd, az előrevetített további szigorításokra (úgy volt, hogy ha akkor nem is, de majd most, az idei év elején tovább szigorítanak majd a csapat-pilóta közti rádióforgalmon) azonban nem kerül sor – ezt az F1 versenyigazgatója, Charlie Whiting erősítette meg az Autosport munkatársának.
„Pontosan ugyanúgy fogjuk ezt kezelni, mint tavaly év végén. Minden, ami ’driver coaching’-nak minősül, tilos lesz. De a korábban előrevetített kétlépcsős szigorítási csomagot nem fogjuk bevezetni, ezt végül elvetettük. Ennek oka, hogy az F1-es Bizottság úgy találta, nincs igazán szükség további szigorításokra a rádióforgalmat illetően. A tavaly év végén alkalmazott szabályértelmezés is kellően szigorú volt már, és szerintem is elegendő, ha csak a driver coachingot tiltjuk. Nem látok rá okot, hogy ezen év közben változtatnánk. Azt viszont a sportszabályzat 20.1-es cikkelye egyértelműen kimondja, hogy amennyiben a versenyző nem egyedül, hanem külső segítség igénybevételével vezeti az autót, abban az esetben büntetésre számíthat, és ezt alkalmazni is fogjuk” – mondta el Whiting.
Jegyezzük meg, tavaly az egész, csapatrádiózás körül kialakult vitának jóval nagyobb volt a füstje, mint a lángja, hiszen noha az említett driver coachingot szezon közben betiltották, ám a hátralevő hét futamon senkit nem kellett megbüntetni ennek a szabálynak a megszegéséért, ami azt mutatja, hogy a pilóták vélhetőleg addig sem azért találtak körbe a pályán, mert folyamatosan a fülükre mondták, hogy mikor mit csináljanak…