Nem lesz szabad gumiválasztás sem?

F1

2015. június 12. péntek, 13:22

Szerző: Strommer Benjamin

Úgy tűnik, egyre kevesebb fog megvalósulni a következő évekre beígért szabályváltoztatásokról: a tankolás visszatérése nem túl valószínű, és ábránd maradhat a szabad gumiválasztásból is.

A Formula-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli dönt arról, négy keverékéből (szuperlágy, lágy, közepes, kemény) melyik kettőt viszi el a nagydíjak helyszínére. A szabályváltoztatásokról szóló legutóbbi ülésén a Stratégai Csoport arról határozott, hogy a jövőben az istállók maguk választhatják ki, mely két keverékeket szeretnék használni az egyes versenyeken – úgy, hogy rendelésüket nagyjából egy hónappal előre leadják a Pirellinek. Ráadásul a többi változtatással ellentétben a módosítás nem 2017-ben, hanem már jövőre megérkezett volna.

A gumicég sportigazgatója, Paul Hembery azonban egy interjúban elárulta, kevés esélyt lát ennek megvalósulására. Úgy tűnik, az olasz cég szereti a jól ismert utat járni: szintén Hembery volt az, aki a 18 colos abroncsok érkezésének adott kicsi esélyt.

„Nem mondanám, hogy teljesen kizárt, de… Romantikus elképzelésnek tűnik, ám a valóságban nagyon kevés mindent változtatna meg, mivel csak négy lehetőség közül lehet választani. Az őrült döntéseket pedig nem engednénk meg – például szuperlágyakat Silverstone-ban –, ezért a valóságban végül többé-kevésbé mindenki ugyanarra jutna” – nyilatkozta az f1i.com-nak.

„Az eredmény tehát nem az lenne, amit várnak tőle” – utalt Hembery arra, hogy a célokkal ellentétben nem tenné sokkal izgalmasabbá a versenyt. „De vizsgáljuk a lehetőségeket, talán kitalálunk valamit, ami rugalmasabbá teszi a rendszert, de hozza a végeredményt is, ami egy kicsivel több kiszámíthatatlanság.” 

Tagged: