Opel Dakar Team: Bemelegítésnek harcos volt!

Tereprali

2015. május 12. kedd, 20:34

A Szalay Balázs, Laklóth Aladár kettős jó kis bemelegítésen van túl – a rendezők gyors, ugyanakkor meglehetősen trükkös pályát jelöltek ki a Fáraó-rali mezőnye számára az első napra.

Hatalmas lyukak, letört dűnék, amelyről nagyot repülhetett/eshetett, aki nem figyelt oda. Szalayéknak szerencsére nem volt ilyen problémájuk, sőt, összességében jó kis napon vannak túl – a 12. helyen értek célba.

„Harcos nap volt, az első negyven kilométeren megelőztünk vagy hat autót, kihasználtuk, hogy az alapvetően gyors, de néhol trükkös, dűnékkel teletűzdelt pálya feküdt a Mokkának. Azután, körülbelül a 228 kilométeres szakasz felénél az egyik kazah versenyző elakadt egy átjáróban, szinte rádőlt, teljesen elzárva az utat, úgyhogy vissza kellett fordulnunk a dűne közepéről. Tétováztam, hogy merre menjünk, ennek megfelelően azonnal elástuk magunkat, úgyhogy Ali felidézhette, miként kell kiszabadítani az autót a homok fogságából” – mondta Szalay, aki egyúttal azt is megmutatta régi-új navigátorának, hogy mi hol van a Mokkában, ha elő kell venni a lapátokat, és a homokfutókat. Erre ugyanis eddig nem volt lehetőség, hiszen az autó nem volt otthon, Abu-Dzabiból hajózott át Egyiptomba.

„Persze, jobb lett volna otthon ismerkedni azzal, hogy mit honnan kell elővenni és hova kell visszatenni, de most, hogy már tudom, nem szeretném többet kipróbálni. Navigációs szempontból egyébként nem volt különösebben nehéz ez a nap. Figyelni kellett, mert jó néhány párhuzamos nyom futott egymás mellett, de az itiner pontos volt, úgyhogy nem jelentett gondot. Érdekes, hogy egyetlen más afrikai országban sincsenek ilyen dűnék. Hogy csak mész felfelé rajtuk hosszasan, hogy már úgy érzed, eléred a napot, aztán beesel egy akkora lyukba, hogy azt se tudod, hol vagy. Kétszer is megtörtént ma, hogy erősebben fogtam az itinert, mert Balázs az ásás után is nyomta a gázt, ahogyan csak tudta” – tette hozzá Laklóth, majd még elárulta, ez a szakasz csak afféle beetetés lehetett a rendezők részéről, hogy vannak ilyen viszonylag könnyű napok is, és arra számít, hogy a hátralévő napokon nehezedik majd a dolguk.

Nos, az esti versenyzői eligazításon ezt a rendezők is megerősítették. 

FÁRAÓ-RALI, A VK 4. FUTAMA 

1. szakasz, Marsza Matrúh–Baharija (össztáv: 548 km, ebből szelektív szakasz: 228.76 km). Autósok: 1. Jazid al-Radzsi, Timo Gottschalk (szaúd-arábiai, német, Toyota Hilux) 1:45:17, 2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Mini All4) 2:00 perc hátrány, 3. Malysz, Panseri (lengyel, francia, Toyota Hilux) 6:01 p h., …12. Szalay, Laklóth (magyar, Opel Mokka) 37:49 p h.