Örömmámorban úsznak a Toro Rossósok

F1

2015. május 9. szombat, 18:25

Carlos Sainz hazai közönség előtt csípte meg élete legjobb F1-es rajtpozícióját, Max Verstappen viszont hatodik helye ellenére is elégedetlenkedett egy kicsit, majd kifejezte örömét.

A tegnapi nap folyamán azt jósoltuk, hogy könnyen harmadik erő válhat a Toro Rossóból a hétvége további részére, a mezőny legifjabb pilótapárosa pedig nem okozott nekünk csalódást. Carlos Sainz az ötödik, Max Verstappen a hatodik helyen végzett a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén, bebizonyítva, hogy számolni kell velük a verseny során.

A Red Bull fiókcsapata eddig is remek teljesítményt nyújtott, a megbízhatósági problémák azonban számtalan alkalommal visszavetették a faenzai gárdát. A negyedik helyen végző Valtteri Bottas ugyan nem tart a mögüle induló párostól, az érintettek bíznak a hasonlóan sikeres folytatásban.

„Váó, micsoda eredmény!” – kezdte nyilatkozatát az euforikus állapotban lévő hazai tehetség. „Nagyon-nagyon boldog vagyok az eredmény miatt, az ötödik-hatodik hely nagyszerű teljesítmény a csapattól. Az időmérő kezdetéig nem éreztem magam igazán jól az autóban, de a Q1-re minden összeállt, ez pedig elég magabiztossá tett arra, hogy elérjem ezt a pozíciót. Mindez a rengeteg munka és elemzés eredménye, és természetesen köszönettel tartozom a csapatnak is.”

Sainz hozzátette, hogy mennyit jelent neki hazai közönség előtt versenyezni. „Nem lesz könnyű a futamot is az ötödik helyen befejezni, de álmodni szabad, a legjobbat fogjuk nyújtani a lehető legmagasabb pozíció megszerzéséért. Szintén örülök neki, hogy itt, Barcelonában indulhatok az ötödik helyről, hazai közönség előtt. Nagyon jó érzés látni és hallani a szurkolást, ezért nekik is köszönettel tartozom a támogatásért.”

Max Verstappen a kimagasló eredmény ellenére sem volt boldog az időmérő után. „Nem vagyok 100%-ig elégedett, hiszen szenvedtem az autó egyensúlyával a délelőtti edzéshez képest.  Ennek ellenére a hatodik hely természetesen kellemes eredmény. A csapat számára nagyon fontos a harmadik rajtsor, nekünk pedig az a feladatunk, hogy pontot szerezzünk holnap. Noha nem lesz könnyű, remélem, sikerül megtartani a pozíciómat a versenyen is.”

Tagged: