Qualisport: Mindenütt jó, de legjobb otthon!

Tereprali (TR)

2015. április 24. péntek, 08:12

Szerző: Mészáros Sándor

Nagy valószínűség szerint senki nem várta jobban a hazai terepralis szezon nyitányát, az április 24-26-án tartandó Duna Aszfalt Kupát, mint Kovács Miklós, a Qualisport kamionos együttesének pilótája: a sivatagi futamokon edződött versenyző 2007 óta tartó karrierje során első ízben szerepelhet – a szó legszorosabb értelmében – hazai terepen.

Kovács és különítménye ezer szállal kötődik Bács-Kiskun megyéhez: a gárda Kalocsán székel, közel Bugachoz és térségéhez, így először vihetik táncba az 1100 lóerős Scania Qualisport V8 típusjelű versenykamiont ott, ahol az született. Igaz, az Africa Eco Race-en pallérozódott, ott az évek során a dobogó összes fokát megjáró alakulat ezúttal megváltozott felállásban áll rajthoz: a pilótához és Ács László fedélzeti szerelőhöz Czeglédi Péter helyén a rutinos dakaros Bognár József csatlakozik majd a pilótafülkében.

P1290928_resize

„Nehezen tudom szavakba foglalni, hogy mennyire örülök ennek a versenynek” – mondta Kovács, aki tavaly megnyerte a nyílt hazai bajnokság kamionosok számára kiírt kategóriájának bajnoki címét. „Az előzetes nevezési lista alapján a mienk az egyetlen kamionos egység, de most végre szó szerint hazai pályán versenyezhetünk, amely egészen mostanáig nem adatott meg számunkra. Bármerre szerepeltünk eddig a világban, mindig igyekeztünk öregbíteni Bács-Kiskun megye hírnevét és most élesben is megmutathatjuk magunkat azoknak a szurkolóknak, akik támogatnak bennünket a távoli versenyek idején is. Állandó navigátorunk, Czeglédi Péter sajnos most nem tud velünk tartani, őt sokat tapasztalt cimboránk, Bognár József helyettesíti. Úgy tűnik, hogy ez már hagyomány lesz, hiszen a tavalyi magyar évadnyitón is Józsi volt velünk.”

Az Africa Eco Race januári lezárulta óta a Qualisport szervizcsapata megejtette a sárga monstrum nagygenerálját, ezúttal pedig a szokásosnál elfoglaltabbak lesznek a versenyhétvégén, ugyanis a különítmény két újonc egységet is avat. Az amatőrök számára kiírt Challenge-kategóriában a Qualisport égisze alatt áll rajthoz egy Jeep Grand Cherokee-val Nyaka Zoltán és Török Ádám, míg Dr. Szabó Tibor és Újházi József egy Lada Nivát állítanak csatasorba.

A bugaci derbi péntek délután egy 12 kilométer hosszú szuperspeciállal kezdődik, míg szombaton kétszer 110, vasárnap pedig egyszer 94 kilométernyi szelektív szakasz vár a versenyzőkre.