Qualisport: Nincs szebb a kamionos barátságnál!

Tereprali (TR)

2015. június 4. csütörtök, 08:55

Nincs szebb a kamionos barátságnál: legyen szó a világ közútjairól, vagy akár a sivatagról, az utak királyai példásan összetartanak. Erre szolgáltat majd példát a IV. Gyulai Várfürdő Kupán, a tereprali-ob idei harmadik, a Közép-európai Zóna Bajnokság menetrendjébe is beszámító viadalán a magyar Qualisport és a belga Art of Speed együttese: a Scania és az MAN évek óta a Szaharában kergeti egymást, ezúttal pedig a Viharsarokban csapnak össze.

Kovács Miklós és formációja az 1100 lóerős Scania-monstrummal régóta visszatérő résztvevője a gyulai derbiknek, a klasszikus afrikai Dakar-útvonalat használó Africa Race-en pedig a 2008-as kezdetek óta jelen van. A kalocsai pilóta számos remek barátságot kötött a maratoni viadalon, a legszorosabbat az Art of Speed terepralisaival, akik cimborájuk és a szervezők hívó szavára úgy döntöttek, hogy ezúttal hozzánk is eljönnek: ennek köszönhetően évek óta először nem csak egy kamion lesz a mezőnyben.

P1290928_resize

„Nagy öröm számunkra, hogy az Art of Speed különítménye eljön Belgiumból és tiszteletét teszi nálunk” – mondta a Scania pilótája, Kovács Miklós. „Évekkel ezelőtt az Africa Eco Race-en ismerkedtünk össze és szoros barátság alakult ki csapataink között. A Szaharában sportszerű, de kemény csatákat szoktunk vívni egymással, amelyeket esténként kisebb összeröffenések keretein belül ki is szoktunk értékelni. Nagyszerű lesz, hogy most Gyulán is megtehetjük ugyanezt! Már várjuk barátaink érkezését és a verseny rajtját!”

Az Art of Speed kamionosai ritkán látható összeállításban érkeznek a IV. Gyulai Várfürdő Kupára: az MAN versenykamion volánja mögött ezúttal a motor- és kamionversenyzőként, valamint navigátorként is komoly tapasztalatokkal bíró Marc Laauwers ül majd, akihez Dave Berghmans és Igor Bouwens csatlakozik a fedélzeten. A fedélzeti szerelő és a navigátor is kipróbált, jól bevált sivatagi róka, számos afrikai megmérettetéssel a hátuk mögött.

„Már úton vagyunk Magyarország felé, és nagyon várjuk, hogy ott legyünk a IV. Gyulai Várfürdő Kupán” – mondta szerda este Marc Laauwers. „Magyar barátainktól az évek során sokat hallottunk arról, hogy Gyula csodálatos város, a verseny pedig jól szervezett és élvezetes, ezért úgy döntöttünk, hogy ezúttal mi is részesei akarunk lenni. Afrikában mindig nagyokat vívunk Miklóssal és csapatával, akik egyszer már meg is nyerték az ottani verseny kamionos kategóriáját. Most először európai pályákon vívunk majd egymással és reményeink szerint a nézők is élvezni fogják a kamionok küzdelmét!”

P1290973_resize

A IV. Gyulai Várfürdő Kupa össztávja 621 kilométer lesz, amelyből a szelektív szakaszok 330 kilométer tesznek ki. A verseny pénteken 15 óra 50 perckor a rajtceremóniával indul Gyula szívében, a Vértanúk útján kialakított szervizparkban, majd a mezőny egy 12 kilométer hosszú szuperspeciál szakaszt teljesít Tarhos környékén. Szombaton és vasárnap délelőtt és délután is két-két szelektív szakasz vár az indulókra a pályákon, amelyek útvonala érinti Sarkadot, Sarkadkeresztúrt, Dobozt és Kötegyánt is. Annak érdekében, hogy az érdeklődők minél egyszerűbben odataláljanak a pályák mellé, a szervezők ugyanazokat a nézői pontokat jelölték ki, mint 2014-ben, ezúttal azonban egy szurkolói játékot is meghirdettek.

A Qualisport kötelékében az évadnyitó Duna Aszfalt Kupán szerzett élmények hatására visszatér a Challenge-kategóriában induló Nyaka Zoltán, Török Ádám páros is. A duó olyannyira élvezte az első terepralis kóstoló, hogy ezúttal már egy felturbózott Jeep Grand Cherokee-t állítanak hadrendbe.