Rafael Tamás nem érti, hogy mitől maradt az úton

Rali

2015. április 8. szerda, 21:19

Először is engedd meg, hogy az egész csapat nevében kifejezzük részvétünket és együttérzésünket az Eger ralin történt tragédia kapcsán a család és a barátok felé.

Mivel telt az idő a Mecsek Rali, és az Eger Rali között?

– Az azóta eltelt idő alatt az autó felkészítése volt előtérben alapozás gyanánt. A váltó átesett az ilyenkor szokásos revízión, némi apróbb fejlesztések történtek a féken és egy kis minimális dekort tettünk az autóra. A verseny előtt pár nappal teszteltünk egy keveset, másnap egy kis programozás és már csomagoltunk is Egerre.

17

Hogyan készültetek fel az Eger Rali szakaszaira?

– A Mátrában még ilyen formában nem versenyeztünk, főleg az erdei szakaszokra szántunk több időt, a többi klasszikusnak mondható gyorsasági itinerjét csak le kellett “porolni” feltéve , ha nálunk volt. Balázs otthon hagyta a jól bevált régi Egerszalókot, így azt újra írtuk.

Voltak kalandok a versenyen?

– Mindig van amire azt mondjuk, hogy nem értjük, hogy mitől maradtunk az úton, de olyan igazán meleg helyzetünk egyet leszámítva nem volt. A Mátrában nagyon könnyen le lehetett esni az útról, de próbáltuk okosan és pontosan menni, javítottunk menet közben az itinerben, sokat változott a pálya hála az esőnek. A vasárnapi pályák már nagyon jól autózható szakaszok voltak.

Egy kérdést mindenféleképpen fel kell tennem. Attilával (Lángi) jót versenyeztetek? :-)

– Verseny volt az Attiékkal, pláne az első napon. Nagyon sajnáljuk, hogy az Áron és a Balázs kiesett, így négyen komoly csatákat vívtunk volna mind a két nap.

Az ORB értékelését figyelembe véve az abszolút húszban végeztetek. Ez a realitás?

– Ha minden rendben megy valahol itt kéne, vagy egy picit, 3-4 hellyel is előrébb lehet végezni ezzel az autóval. Maradt még bennünk, a második nap spórolósra vettük a tempót, nagyon szerettünk volna célba érni és nem vállaltunk fölösleges kockázatot.

Tavaly láthattunk benneteket spint versenyen is indulni. Az idén is terveztek egy-két sprint jellegű versenyen rajthoz állni?

– Egyenlőre nem nagyon látjuk, hogy milyen sprint versenyek vannak kialakulóban, elsősorban az ORB mezőnyében szeretnénk helyt állni, így az év elején kicsit sűrű a program, a héten már Miskolcot tervezzük.

Köszönet a szervízcsapatnak, Abdulnak, Kopinak , Bécinek, Boginak, Málnának, Vilinek, és annak a rengeteg embernek, aki kilátogatott és biztatott minket a gyorsokon.