Raikkönen: Egyenlő bánásmódot fogunk kapni

F1

2015. május 19. kedd, 12:22

Szerző: Strommer Benjamin

A finn pilóta nem számít arra, hogy a csapat első számú versenyzővé fogja kinevezni Vettelt. Szabadon küzdhetnek egymás ellen, ebben pedig szerepe van az istálló vezetésében történt változásoknak is.

A szezon eddigi öt versenyén a Ferrari új szerzeménye, Sebastian Vettel négy alkalommal végzett előrébb, míg a csapatnál összesen ötödik évét töltő Kimi Raikkönen egyszer – ez egyben a dobogós helyek arányát is jelenti. Annak ellenére, hogy az éllovas Lewis Hamiltonhoz képest 31 pontos lemaradásban levő Vettel az események szerencsés menete esetén akár a bajnoki címre is esélyes lehet, Raikkönen szerint a csapat nem fogja kikiáltani a németet első számúnak.

„Ez az egyetlen módja, ahogyan a csapat működhet. Két autónk van, igen, az egyéni vb-címért harcolunk, de a csapat a gyártók bajnoki címét is meg akarja nyerni. Ehhez két autóra van szükségünk, hogy harcban legyünk érte. A Ferrari ugyanolyan esélyeket és egyenlő bánásmódot fog biztosítani nekünk, ezért minden rajtunk fog múlni” – érvelt Raikkönen. Mindenesetre komoly feltámadásra lesz szükségük, ha valóban küzdeni akarnak a konstruktőri bajnokságért, lemaradásuk ugyanis már most 70 pont a Mercedeshez képest.

„Megpróbálunk viselkedni, ha egymás ellen kell versenyeznünk” – tért ki Raikkönen arra, mennyire ádáz a harc egymás között a pályán. „Próbáljuk legyőzni egymást, de ezt jó módon tesszük, a csapat érdekével a szemünk előtt. Minden jól működik, és a csapat is kedvez mindegyikünknek.”

Kitért a Scuderia új vezetőjére, a sokat méltatott Maurizio Arrivabenére is. „Mindegyik csapatfőnök más, különböző érzéseid és kapcsolataid lehetnek a más-más emberekkel, főnökkel. Mauriziót már korábbról ismerem, a kapcsolatunk jó volt, de igen, a csapatot eltérő módszerrel vezetik idén, máshogy csinálnak dolgokat. Úgy gondolom, ezek csak jó változások.”

Tagged: