Raikkönen tavaly kis híján visszavonult?

F1

2015. április 22. szerda, 19:29

Spanyol lapértesülések szerint Kimi Raikkönen 2014 végén komolyan fontolgatta annak lehetőségét, hogy ismét, immár másodszor távozik az F1-ből. Végül talán a csapat győzte meg a maradásról.

A finn Bahreinben hosszú idő után visszatért a dobogóra, és az idén eddig mutatott erős formájával jelezte, hogy még mindig képes a győzelmekért harcolni. Tavaly azonban a spanyol Marca jelentése szerint még ő maga sem volt ebben annyira biztos. Azt írják, hogy noha Raikkönen eredetileg két évre kötelezte el magát a Ferrari mellett, és lépten-nyomon hangoztatták is, hogy ezúttal nem vetnek idejekorán véget az együttműködésnek, a finn mégis közel állt a távozáshoz, miután nem tudott boldogulni az ízlésének nem fekvő autóval, és folyamatosan alulmaradt Fernando Alonsóval szemben.

raikkonen

„Komolyan fontolgatta ezt a lehetőséget” – írja a forrás. „Nem tudta úgy beállítani az autóját, ahogy szerette volna, és emiatt nagyon frusztrálttá vált.”

Végül persze maradt, és a jelek szerint jól is döntött, hiszen idénre nagyot is fordult körülötte a világ, köszönhetően talán a James Allisontól és Maurizio Arrivabenétől érkező támogatásnak. A finn négy futam után az összetett negyedik helyén áll, és a szezonnyitót is csak az elrontott kerékcsere miatt volt kénytelen feladni.

Raikkönen 2009 végén egyszer már távozott az F1-ből, akkor két évet ralizással és más egyéb kategóriák kipróbálásával töltött, bár következő búcsúja már valószínűleg végleges lesz. A finn jelenleg a mezőny legidősebb tagja 35 évével, de visszatérése óta is számos alkalommal, egész pontosan 16-szor végzett már a dobogón.

Tagged: