Off-road
2015. május 26. kedd, 09:51
A 2015-ös Országos Nyílt Ralikrossz Bajnokság harmadik fordulójában, a pünkösdi máriapócsi versenyen Wieszt Jankó stílusos módon szerezte meg pályafutása első ralikrosszos győzelmét.
A korábban gokarttal kimagasló eredményeket elérő (RotaxMax Juniorban közép-európai zónabajnok, míg RotaxMaxban magyar bajnok is volt) 19 éves pilóta a bajnokság éllovasaként érkezett a pünkösdi RabócsiRing-i viadalra, ám összetett elsőségét elsősorban stabil, kiegyensúlyozottan erős teljesítményének köszönhette, első ralikrosszos győzelme eddig még váratott magára. Eddig!
Az első, vasárnapi versenynapot még Wieszt korábbi gokartos csapattársa, a később hazánk nemzetközi szinten legeredményesebb formulaautó-versenyzőjévé váló Kiss Pál Tamás uralta. A miskolci pilóta a szabadedzésen, majd az aznapi két előfutamban is egy abszolút leggyorsabb idővel jelezte, húsvéti győzelme nem a véletlen műve volt, és a ralikrosszban is tartósan a legjobbak között kell vele számolni.
Wieszt Jankó azonban szokásához híven már ekkor ott helyezkedett a 2-3. helyen, majd pünkösdhétfőn, az utolsó előfutamban a múlt hétvégén még a belga ralikrossz Eb-n dobogóra álló Kárai Tamás mögött lett második, megelőzve a kilencszeres magyar bajnok Harsányi Zoltánt és Kiss Pál Tamást. Az előfutamok összesített eredményei alapján felállított rangsorban még mindig KPT foglalta el az első helyet, mögötte Wieszt, Harsányi, Kárai volt az élmezőny sorrendje.
Ez egyben a döntő rajtsorrendjét is adta, mivel a SuperCars mezőnye ezúttal nyolc főre rúgott, így az előfutamok után rögtön a döntő következett, a legjobb hat pilóta részvételével. A döntőben aztán elszabadultak a lóerők, és az első kanyarban egy egész ménes próbált meg elfordulni egyszerre. Senki nem akarta elvenni a gázt, aminek egy igen látványos tömegjelenetet köszönhettek a nézők – a sokadikat a hétvége folyamán. Csak a négy pilóta zsenialitásán múlott, hogy ebből nem lett egy hatalmas tömegbaleset. Harsányi Mitsubishijének eleje ugyan rákapott Kárai bal hátsó kerekére, ám végül mindenki folytatni tudta a versenyt, és minimális tempóveszteséggel lerendezték egymás között a pozíciók sorsát. Mindez persze egy szempillantás alatt történt.
A döntőt már szervo nélkül végigbirkózó Kiss Pál Tamás rögtön az első körben túlesett kötelező Joker-körén, így Wieszt vette át a vezetést, amit innentől egészen a leintésig ki sem engedett a kezéből, megszerezve ezzel pályafutása első ralikrossz győzelmét, és egyúttal megszilárdítva helyét a bajnoki tabella élén. Teljesítményének értékét tovább növeli, hogy a hétvége nagy részében, így a döntőben is megnehezítette a dolgát a váltó, amely folyton kidobálta a 2-es sebességi fokozatot. A kanyarok közben így aztán nemcsak a kormánnyal, a pedálokkal és a kézifékkel kellett bűvészkednie, de a váltót is esetenként kétszer-háromszor visszatolnia 2-esbe, a másodperc törtrésze alatt. Ebből kívülről persze semmi nem látszott, hiszen Jankó egész hétvégén gyönyörűen körzőzte le a célegyenesre visszafordítót, és a győzelem mellett a hétvége előzése is az ő nevéhez fűződik. Ezt még vasárnap, a második előfutamban mutatta be az örökös magyar bajnok Kotán Péter ellen. Nézzétek csak!
Máriapócson ezúttal tehát sem a váltó, sem az ellenfelek, sem a változó körülmények nem tudták megállítani Wiesztet, aki mögött Harsányi Zoltán szerzett egy nagyon értékes második helyet, az első futamok balszerencséje után stabil alapokra helyezve bajnoki hadjáratát. A 3. helyen KPT hozta célba a Skodát, aki ezúttal a szervo meghibásodása miatt nagyon örült, hogy a ralikrosszban csak 5 kör a döntők távja – így is alaposan megizzadt a végére, és a bicepsze is bedurrant, pedig ő aztán a formulaautókban hozzászokhatott a komoly fizikális igénybevételhez. A döntőben Vass Zoltán lett a negyedik a Mitsubishi Colttal, megelőzve az első ralikrossz döntőjét futó Hangodi Zoltánt, és a rajt utáni helyezkedésből a legbalszerencsésebben, egy kitört bal hátsó kerékkel kijövő Kárait. Az összetettben Wieszt előnye 10 pontra nőtt Káraival és 15-re Harsányival szemben.
Ami a többi kategória küzdelmeit illeti, a Super1600-ban is nyolc autót vettek át a gépátvételen, ám az első előfutam rajtjára már csak hatan tudtak felállni, mivel a szabadedzéseken Bánkuti Gábor és Szecsődi Norbert alatt is megadta magát a technika. A mezőny erejére még az ő távollétükben sem lehetett panasz, ám az Európa-bajnoki futamokon is pontszerzésekkel bizonyító Luigi erőfölényével ezúttal nem tudtak mit kezdeni a többiek. Skodája mögött a döntőben Kovács Marcell szelte át a célvonalat másodikként, míg Mózer Attila idén már második alkalommal ünnepelhetett a dobogó alsó fokán. Szijj Zsolt ezúttal negyedik lett, de az összetettben Bánkuti betlije folytán így is növelte valamelyest előnyét, ami most 7 pont a kilencszeres magyar bajnokkal és kilenc egység Mózerrel szemben.
A SuperTouringCars+2000-es kategóriában a zónabajnokság külföldi versenyzőinek távollétében (ez a máriapócsi futam most „csak” ob volt) ezúttal kicsit szegényes mezőnyt láthattak a nézők, de Peitler Zsolt és Tóth Attila látványos vezetésükkel sok mindenért kárpótolták őket. A döntőt Tóth kezdhette a pole-ból, de nagy igyekezetében a rajtnál kiugrott, ezért a szabályok értelmében kétszer kellett teljesítenie a Joker-kört. Ezt kihasználva Peitler magabiztosan nyert, és az összetettben is átvette a vezetést a most a versenytől távol maradó Csendes Zsolttól.
A SuperTouring-2000-ben a korábbi Európa-bajnok cseh versenyző, Roman Castoral újabb lehengerlő győzelemmel szilárdította meg helyét a nyílt magyar bajnokság összetettjének élén, míg mögötte Csirmaz Brúnó, Csizmadia Gergely volt a befutó sorrendje. Csirmaz ezúttal a Magyar Kupa abszolút értékelésében is a második lett, miután Stréhli Dominik a döntőben nagy csatában legyőzte őt. A két fiatal egész hétvégén kimagaslott a mezőnyből, és párharcuk, oda-vissza előzéseik élményszámba mentek. A döntőben Lakatos Lénárd lett mögöttük a harmadik, az összetettben továbbra is Csirmaz vezet.
Egyre üdébb színfoltja és utánpótlásbázisa a bajnokságnak a külön kategóriaként futó Astra Kupa és Swift Kupa. Pünkösdön mindkét kategóriában 10-10 autó gyűlt össze, így az előfutamok után elődöntőkre is sor kerülhetett. Az Astra Kupában Szabolcs Róbert, míg a Swift Kupában a hajdanán éppen az ő csapatának színeiben gyorsaságizó Majerszky Gábor bizonyult megállíthatatlannak, a bajnokságot is ők ketten vezetik. Az astrásoknál Frederic Over és Don Nitro, a suzukisoknál Madari Tamás és Gerencsér Dávid tudott még felállni a dobogóra, egy tizedmásodperccel megelőzve Szegfű Adriennt.
A legnagyobb csatákat ezúttal is a legkisebbek futamaiban láthatták a nézők. A Junior Kupa fiataljai most sem kímélték egymást, de Harkányi Máté ezúttal is minden akciót a visszapillantó-tükréből látott csak, újabb győzelemmel lépdelve tovább a bajnoki elsőség felé. Nyugodt azért nem lehet, mert a most 2-3. helyen végző Széll Szabolcs és Hangodi Bendegúz vezérletével egyre közelednek hozzá időeredmények tekintetében az újoncok is.
Folytatás másfél hét múlva a nyirádi katlanban.
A pünkösdi verseny részletes eredményei ide kattintva megtekinthetőek.
Képgaléria
Ralikrossz ob, Máriapócs – pünkösd
A bajnokság nem hivatalos állása:
SuperCars
- Wieszt Jankó 85
- Kárai Tamás 75
- Harsányi Zoltán 70
Super1600
- Szíjj Zsolt 86
- Bánkuti Gábor 79
- Mózer Attila 77
SuperTouringCars +2000
- Peitler Zsolt 66,5
- Csendes Zsolt 59
- Karl Schadenhofer 56
SuperTouringCars -2000
- Roman Castoral 79
- Csizmadia Gergely 60,5
- Csirmaz Brúnó 52,5
Magyar Kupa
- Csirmaz Brúnó 93
- Perendy Péter 82
- Vágner Gábor 82
Junior Kupa
- Harkányi Máté 96
- Széll Szabolcs 86
- Hangodi Bendegúz 81
Astra Kupa
- Szabolcs Róbert 93
- Don Nitro 82
- Frederic Over 82
Swift Kupa
- Majerszky Gábor 95
- Bánkuti Gábor 79
- Madari Tamás 76