Renault: Ilyen szabályokkal is fogható a Mercedes

F1

2015. április 8. szerda, 10:59

Szerző: Strommer Benjamin

Optimista nyilatkozatot tett a Renault: egy idő után a Mercedes és Ferrari fejlődése meg fog akadni, ráadásul ők sokkal jobban gazdálkodnak az F1-es motorokra fordítható zsetonokkal is.

A francia motorszállító számára nem indult erősen a 2015-ös szezon, sem a pályán, ahol eddigi legjobb eredményük egy hatodik hely, sem azon kívül, ugyanis nyilatkozatháborúba keveredtek partnerükkel, a Red Bull-lal. A Malajziai Nagydíjon a felek fegyverszünetet kötöttek, ezúttal pedig a Renault egy igencsak derűlátó nyilatkozatot tett, amely szerint a jelenlegi szabályok keretei között is van esély a Mercedes befogására.

„Sosem mondanám azt, hogy szükség van a szabályok megváltoztatására, hogy segítséget kapjunk a felzárkózásra” – mondta a Renault Sport ügyvezető igazgatója, Cyril Abiteboul az ESPN-nek. „Mi hiszünk abban, hogy semmi oka nincsen, amiért nem zárkózhatnánk fel. Azt hiszem, ez csak az idő mennyiségének kérdése.”

„Egy ponton a csökkenő hozadék törvénye életbe fog lépni, először a Mercedesnél, aztán a Ferrarinál” – említette a közgazdaságtani törvényszerűséget annak szemléltetésére, hogy a riválisoknak kevesebb a terük fejlődésre, mint nekik. „Ez a törvény segíteni fog minket, hogy felzárkózzunk, habár nem mondanám, hogy arra várunk, mikor lesznek korlátozva. De mi határozottan le vagyunk maradva, gyorsan kell fejlődnünk, ez a törvény pedig a javunkat fogja szolgálni.”

Abiteboul azt is kiemelte, a motorra fordítható zsetonokkal jól kell gazdálkodniuk, nem szabad az összest idei fejlesztésekre fordítani. „Egy dolog, amire határozottan szükségünk van a következő két évben, hogy a helyes stratégiát alkalmazzuk, és az elérhető zsetonokat a lehető legjobban használjuk fel. Szinte teljesen új motorunk van idén, és csak 20 zsetont használtunk fel. Tervet kell kiépítenünk, és nemcsak erre az évre, hanem a következőre és 2017-re is. Nem egy tél munkája behozni a hátrányt, amiben vagyunk.”

Tagged: