F1
2015. május 6. szerda, 11:34
Szerző: Strommer Benjamin
Az egykori F1-es, Gerhard Berger lényegében ezzel magyarázza, miért nincs esély arra, hogy a Renault felvegye a kesztyűt a Mercedes ellen. A németeknél mindenből háromszor annyi áll rendelkezésre.
2009 és 2013 között még mindenki egészen természetesnek tekintette, hogy a Renault – az Adrian Newey által tervezett Red Bull-karosszériában – fel tudja venni a kesztyűt a mezőny többi motorszállítójával, és le tudja győzni a Mercedes, Ferrari, Toyota, BMW és Cosworth erőforrásaival hajtott csapatokat. 2014-ben aztán jelentős hátrányba kerültek a Mercedes motorokkal szemben, habár versenyt sikerült nyerniük: idén viszont látszólag erre esélyük sincsen, a Ferrari is messze lehagyta őket. Az egykor versenyző, majd több csapatnál dolgozó Gerhard Berger reményt sem lát arra, hogy ledolgozzák a hátrányt – amit ő azzal magyaráz, hogy forrásaik túlságosan szűkösek a riválisokhoz képest.
„Egyáltalán nem vagyok meglepve” – idézi a GMM az osztrákot. „A gyáruk elavult. A Mercedesnek háromszor annyi mérnöke van, és legalább háromszor annyi pénzt költ el.” Ezek hallatán kevésbé meglepő, hogy Renault motoros autó hatodiknál jobb helyen még nem tudott célba futni idén.
Ráadásul a motorszállító kapcsolata a Red Bull istállóval továbbra is fagyos. Mikor az alakulat tanácsadóját, Helmut Markót az Auto Bild arról kérdezte, mit tenne, ha a Renault váratlanul távozna a sportból, így válaszolt: „Abban az esetben nekünk is ki kellene szállnunk, és beperelnénk a Renault-t.” Arról nem tett említést, hogy nemrég ő maga is kilépéssel fenyegetőzött. „Ezekkel a motorgondokkal még ő sem tudni mit kezdeni” – utalt a Ferrarinál versenyző Sebastian Vettelre. „Meggyőződésem, hogy az autó jó.”