Retro
2015. május 6. szerda, 14:40
Az 1984-es szezon San Marinói Nagydíja volt Ayrton Senna F1-es pályafutásának egyetlen versenye, amelyre nem sikerült kvalifikálnia. Prost eközben megpördült, kiállt, mégis nyert.
Egy héttel a zolderi Belga Nagydíj után, amelyen Michele Alboreto első ferraris győzelmét szerezte meg, a McLaren pedig szenvedett és már a féltávnál kiesett Alain Prosttal és Niki Laudával, a szezon negyedik állomása, a San Marinói Nagydíj következett Imolában, a wokingiak pedig visszavágtak riválisaiknak.
A Formula-1 történetében egymást követik az egyetlen abroncsszállító által uralt időszakok, valamint a gumiháború periódusai, 1984-et utóbbi jellemezte – míg Zolder a Goodyearnek kedvezett, Imolában a Michelin került előtérbe. Így szerzett a francia abronccsal a szezon edzéskirálya, a brabhames Nelson Piquet pole-pozíciót – a másodikat az év során besepert kilencből – Alain Prost előtt. Keke Rosberg (Goodyear) a Williamsszel bejött a harmadik helyre, a renault-s Derek Warwick (Michelin) és Niki Lauda (Michelin) elé.
A szabályok értelmében, amelyek 26 versenyzőnek engedélyezték, hogy felálljon a rajtrácsra, ketten nem tudtak kvalifikálni: Piercarlo Ghinzani az Osellával és Ayrton Senna a Tolemannel. Azóta tudjuk, hogy Senna pályafutásának ez maradt egyedüli versenye, amelyen nem jutott túl a kvalifikáción – később az időmérés vált specialitásává, hiszen 65 alkalommal indult pole-pozícióból, ezt még Michael Schumacher, aki több mint kétszer annyi futamot nyert, mint ő, is csupán hárommal tudta túlszárnyalni.
Nem Senna és nem is az autó nyers tempója okolható azért, hogy az egy hónappal később, Monacóban kis híján versenyt nyerő brazil újonc 13 másodperccel lassabb kört teljesített Piquet-nél: a Toleman istálló a Pirellivel történt vita miatt nem kapott gumikat pénteken, az esős szombati időmérőn pedig Senna az üzemanyagnyomás problémája miatt állt meg a pálya bokszutcával épp ellentétes részén – az autót nem sikerült visszajuttatni a garázsba.
A Senna nélküli vasárnapi indulásnál Prost lerajtolta Piquet-t, Rosberg pedig Belgiumhoz hasonlóan beragadt, csakúgy, mint Lauda kuplungproblémái miatt. Manfred Winkelhock villogott az ATS-sel – hasonlóan, mint fia két évtizeddel később, egy esős nürburgringi versenyen –, az ötödik helyen haladt, mígnem Alboreto és a felzárkózó Lauda kiszorította a pontszerzők közül. Az osztrák versenyző a negyedik pozícióig menetelt előre, Prost, Piquet és Warwick mögé, mígnem a 16. körben motorhiba miatt kiszállt a harcból. Az első négy futamból mindössze egyet tudott befejezni, a megnyert Dél-Afrikai Nagydíjat. Furcsa, hogy szezon végén mégis kiegyensúlyozottabb teljesítményének köszönhette, hogy harmadszorra is bajnok lett. Nagyjából ekkor Prost megpördült, ám olyan nagy előnyt épített ki, hogy még a vezetést sem vesztette el.
Akárcsak az egy évvel későbbi emlékezetes versenyen, amelyről sorra hullottak ki az éllovasok, itt is fontos szerepet játszott az üzemanyag-fogyasztás. Az 1,5 literes turbómotorok, amelyek teljesítménye az időmérőn az 1000 lóerőt is túlléphette, 220 liter üzemanyagot használhattak fel verseny közben, hogy az FIA kordában tartsa teljesítményüket. Tiltva volt a tankolás is, a kerékcsere azonban nem, így a pilótáknak lehetőségük nyílt arra, hogy legalább az abroncsokkal ne kelljen spórolniuk.
Pont így taktikázott Alain Prost, aki kiállt a 60 körös verseny során, miközben a többször helyet cserélő Piquet és Warwick nem. A francia taktikája bizonyult nyerőnek: az élre jött vissza, 13 másodperces kényelmes előnnyel behúzta a futamgyőzelmet, miközben Piquet turbóhiba miatt kiesett, a brit pedig a verseny későbbi részében fokozatosan csúszott hátra, és motorja is rakoncátlankodott. A Ferrari úgyszintén kiálló másik versenyzője, Rene Arnoux második lett, Elio de Angelis pedig még úgy is megelőzte Warwicket, és állt a dobogó legalsó fokára, hogy az utolsó körben kifogyott az üzemanyagból.
Ami ezen a versenyen sem számított egyedülálló jelenségnek: a mindössze kilenc rangsorolt versenyző közül (a Tyrrellt később minden versenyről kizárták szabálytalan üzemanyagrendszere miatt) csak hatan látták meg a kockás zászlót, de Angelisé mellett az utolsó pontot megszerző Andrea de Cesaris és Eddie Cheever tankja is túl hamar kiszáradt.
A verseny után a szezonja második győzelmét besöprő Alain Prost neve mellett 24 pont állt, 11-gyel több, mint amennyit a második Derek Warwick tudott felmutatni. Későbbi ellenfele, Niki Lauda ezzel szemben csak 9 egységgel rendelkezett, ötödik helyen állt Alboretóval együtt. Piquet pedig, dacára előző évi bajnoki címének és szélvészgyors BMW-motorjának, továbbra is nulla ponton vesztegelt – még két versenyt kellett kivárnia, mire a szezonban először sikerült célba érnie. Tempóját mutatja, hogy Kanadában rögtön győzött – de ez már egy másik történet…
