Volt egy fiatalember az F1 hőskorában, aki fejébe vette, hogy egy tisztán amerikai versenygéppel hódítja majd meg Európát – nem sikerült, bukásához rosszabbnál rosszabb döntések vezettek.
Amikor az 1950-es évek végén a Woolworth-vagyon örököse, Lance Reventlow úgy döntött, hogy Scarab néven egy tisztán amerikai csapatot nevez be a Formula-1-be, valószínűleg maga sem gondolta volna, hogy vállalkozása a sportág történetének egyik legértelmetlenebb kísérlete lesz. Az ekkor mindössze 23 esztendős Reventlow-t minden bizonnyal nagyban motiválta az amerikai sikerek után Európa célbavételére az, hogy 1960-nal bezárólag mindössze egyetlen alkalommal, 1921-ben nyert Grand Prix-t amerikai versenyző, amikor Jimmy Murphy győzedelmeskedett a Francia Nagydíjon egy Duesenberg volánjánál. A milliomos playboy a fejébe vette, hogy akárcsak szűk negyven évvel korábban Murphy, ő maga is egy tisztán amerikai autóval fog Európában nagydíjakat nyerni.
Persze a tisztán amerikai autó felépítése nem is volt olyan egyszerű. Először a motorkérdést kellett rendezni, s mivel nem tudott megfelelő amerikai erőforrást szerezni – máshonnan ugyebár nem kellett –, egy teljes évvel elhalasztotta csapata megmérettetését. A következő évre az Offenhauser nagy nehezen kifejlesztett egy Reventlow elvárásainak megfelelő motort az autókba – bár tegyük hozzá, hogy ekkoriban már a középmotoros versenygépek korát éltük, így egy új orrmotoros autó építése nem volt éppen a legbölcsebb dolog.
A többi alkatrész beszerzése körül szintén voltak különös esetek, érdemes például kiemelni a fékrendszert, amelynek kifejlesztésére rengeteg pénzt áldozott a csapat, majd Reventlow kidobta az egészet, és egy brit (!) gyártól rendelt újat. Az autót Halibrand-kerekekkel, Goodyear-abroncsokkal, valamint Corvette-sebváltóval szerelték fel – habár ez utóbbinak a fejlesztésére szintén sikerült némi pénzt elverni, mielőtt a főnök úgy döntött, mégis kívülről vásárol majd. A technikai elemzések szerint nem volt sok gond az elkészült versenygéppel, legalábbis a motort és a váltót leszámítva…
A kék-fehérre pingált autókat áthajóztatták az öreg kontinensre, hogy részt vegyenek az 1960-as Monacói Nagydíjon. A sors furcsa fintora, hogy a Scarab elkészülésük pillanatában is idejétmúlt autói épp a Cooper szupermodern középmotoros gépeivel kerültek egy garázsba, így ránézésre is láthatta mindenki, hogy az újonc autók semmire se lesznek képesek az élmezőnnyel szemben. Ez így is lett, a technikás monacói pályán a Scarab pilótái, a tulajdonos Reventlow, valamint a csapatnál mérnökként tevékenykedő, de korábban sportautókkal már szerencsét próbáló Chuck Daigh nem tudták kvalifikálni magukat a futamra.
A következő futamon, Zandvoortban viszont Daigh sikeres időmérőt teljesített, hiszen a tizenötödik helyen zárta azt, csakhogy az edzés után többen azt kezdték a bokszban pusmogni, hogy Daigh idejét elmérték, minthogy kizárt, hogy ilyen jó időt fusson a Scarab autója. Reventlow ez ellen úgy tiltakozott, hogy azonnal visszavonta a csapat nevezését a futamról, így megfosztotta Daigh-t a debütálás lehetőségétől.
A következő nagydíjon, a sportág egyik legszörnyűbb hétvégéjét hozó spái futamon (két halott, két súlyos sérült a három nap mérlege) aztán végre mindkét Scarab felállhatott a rajtrácsra. Reventlow versenye mindössze másfél körig tartott, majd motorja megadta magát (az időmérésen egyébként megelőzte a nála némivel tapasztaltabb Stacey-t, aki Cooperje volánjánál a verseny során életét vesztette). Daigh jóval tovább, tizenhat körön át volt versenyben, majd végül ő is motorhiba miatt állt ki – pedig ha végigbírja, akár pontot is szerezhetett volna, hiszen a hatodik helyet Lucien Bianchi nyolc kör hátránnyal kaparintotta meg, több célba érő pedig nem is volt.
Franciaországban Reventlow már nem ült autóba, egyesek szerint a csalódottsága, mások szerint a tragikus belga hétvége horrorisztikus jelenetei által okozott félelme miatt. Mindenesetre ekkor hozta meg talán egyetlenegy jó csapatvezetői döntését, amellyel bemutatkozási lehetőséget biztosított ezzel a Formula-1-ben annak a Richie Ginthernek, aki a sportág történetének harmadik amerikai futamgyőztese lett (leszámítva persze az Indy 500-akat). Ginther persze nem Scarabbal nyert nagydíjat, sőt el sem tudta kezdeni, mivel az edzéseken a csapat összes motorja tönkrement, így jobb híján megint verseny nélkül kellett hazautazniuk. Angliában aztán még mindezeknél is elképesztőbb dolog történt…
A Scarab számára kevésnek bizonyult a két futam közti két hét arra, hogy megjavítsák a tönkrement alkatrészeket, így Silverstone előtt autó nélkül álltak. Reventlow újra bevetette a pénztárcáját, és szerzett egy autót a Coopertől, majd ugyanazzal az autóval benevezte saját magát és Daigh-t is a versenyre. Az edzéseken aztán Daigh bizonyult a gyorsabbnak, így Reventlow maga visszalépett a versenytől – hiszen csak egy autó állt a rendelkezésükre.
Ezután Reventlow már meg sem próbált Formula-1-es futamon részt venni, a Scarab utolsó versenyére – két verseny kihagyás után – egy autóval érkezett meg a csapat, melyet Chuck Daigh vezetett, s a kaliforniai Riverside-on Daigh első és utolsó alkalommal megláthatta a kockás zászlót egy Scarab volánja mögött a tizedik helyen, hat kör hátránnyal. A körülmények ismeretében azt túlzás lenne állítani, hogy a csapat indult el az USA GP-n, sokkal inkább az történt, hogy Daigh meggyőzte Reventlow-t, hadd ugorjon át Riverside-ba – mely szinte a csapat főhadiszállásának szomszédjában volt –, és indulhasson el a versenyen. A csapat egyetlen komoly sikere Daigh magánakciójának köszönhető tehát, aki nem csupán célba ért a csapat hazai futamán, de ráadásul a legjobb orrmotoros autóként végzett.
Mivel a következő évtől érvényes új szabályozások a Scarab autóját nem csak elavulttá, hanem immáron szabálytalanná is tették, Reventlow kivonult a sportból. Autóját megtartotta, s korai, repülőbalesetben bekövetkezett halála után egy autóversenyzőhöz kerül, aki nosztalgiaversenyeken indult vele. A másik autó története jóval kalandosabb volt: Daigh egy háromliteres motorral felszerelve jónéhány versenyen elindult saját Scarabjával, majd 1961-ben Silverstone-ban rommá törte a vasat. Ami megmaradt belőle, azt hazavitte Amerikába, s több mint húsz évig senki nem nyúlt hozzá, majd felújították, s 2009-ben a Goodwood Festival of Speeden 39 év után a két Scarab újra együtt száguldott egy versenypályán.
Daigh egyébként hosszú évek elteltével megfejtette a csapat sikertelenségének titkát. Sokáig azt hitték ugyanis, hogy az elavult tervezésű kasztni és Reventlow beteges amerikai alkatrész-mániája az eredmények hiányának egyetlen oka. Azonban amikor Daigh éppen az Angliában ripityomra tört autójának motorblokkját építette újjá, végzetes hibát vett észre. A tervrajzokon ugyanis a dugattyú egy eleme egyszázad hüvelyknyivel kisebb méretű volt, mint ahogy azt a valóságban megépítették, ami nem tűnik soknak, ám a 0,002 inch és a 0,012 inch közt épp hatszoros különbség van, így miután Daigh korrigálta a hibát, és felpörgette a motort, az máris 20 százalékkal több lóerőt kezdett leadni…
