Retro – Az első nagy monacói csillaghullás

Retro

2015. május 22. péntek, 16:04

Az 1966-os Monacói Nagydíj nem csak az új szabályok miatt volt különleges és zűrzavaros, hiszen egy máig fennálló negatív rekordot is felállított a célban értékelt pilóták számát illetően.

Az 1996-os, mindössze három célba érkezőt számláló futamról nemrég megemlékeztünk, de szinte napra pontosan 30 évvel azelőtt már hozott egy hasonlóan emlékezetes, a mezőny jelentős részét megrostáló futamot a szűk utcai pálya. Akkor ráadásul még eső sem kellett hozzá, új szabályok és kapkodva érkező, félkész csapatok viszont igen.

picture

Erre az évre az 1,5 literesek helyett 3 literes motorokat tettek kötelezővé az előírások, aminek a gyártók új erőforrások építésével vagy régiek átalakításával igyekeztek többé-kevésbé megfelelni. A Climax kiszállt, a Ford pedig megtette első szárnypróbálgatásait az F1-ben Bruce McLaren saját csapatával, ami Monacóban ejtette meg debütálását az alapítóval a volánnál. Hozzá hasonlóan saját autót épített Dan Gurney is, amit Eagle-nek nevezett el.

Nem csak a motorok, hanem az autók felkészítése terén sem állt mindenki a helyzet magaslatán. A 21 nevezőből végül csak 16-an tudtak részt venni a hétvége küzdelmeiben, a Lotus pedig például még nem is készült el az új modellel, így a címvédő Jim Clark az 1965-ös karosszériát használta. Ez sem akadályozta viszont meg abban, hogy megszerezze a pole-t John Surtees, Jackie Stewart és Graham Hill előtt.

A rajtnál azonban rögtön gondjai támadtak a skótnak, a váltója rakoncátlankodni kezdett, így a teljes mezőny elment mellette, ő pedig az utolsó helyen fejezte be az első kört – a nyolcadik körre azonban már a 7. helyig kapaszkodott vissza.

picture (2)

A vezetést először Surtees ragadta meg, de a differenciálmű meghibásodása miatt a 15. körben kiállni kényszerült. Stewart állt az élre, mögötte Jochen Rindt, Graham Hill és Lorenzo Bandini állt, és mivel ekkorra Denny Hulme és Jack Brabham autójával is végzett a technika, Clark hirtelen már az 5. pozícióban találta magát. Idővel Rindt visszacsúszott ennek az ötösnek az utolsó helyére, majd motorhiba miatt ő is kiállt. A mezőny végéről visszazárkózó címvédő skót már a dobogós helyért harcolt Hillel, ekkor azonban a Lotus is felmondta a szolgálatot, és a felfüggesztés hibája búcsúra kényszerítette az addig remeklő skótot.

Bandini és Hill maradtak még Stewart nyomában, de előbbinek a fékek megóvása miatt kellett lassítania, utóbbit pedig egy megpördülés vetette vissza, így a fiatal Stewart végül kényelmes, 40 másodperces előnnyel futhatott be elsőként a célba, és mindössze 11. F1-es versenyén már második győzelmét szerezte. Bandini és Hill állt még fel a dobogóra, rajtuk kívül pedig már csak Bob Bondurant BRM-jét rangsorolták, amely öt kör lemaradással lett a negyedik.

picture (1)

Guy Ligier és Jo Bonnier is célba értek ugyan, de komolyabb problémáik miatt csak 75 és 73 kört teljesítettek a 100-ból. Mivel éppen ezen a versenyen alkalmazták először azt a máig érvényben lévő szabályt, hogy csak a táv 90 százalékát teljesítő pilótákat értékelik, így ők ketten már a kiesők között szerepeltek, a futam pedig máig tartja a rekordot a legkevesebb értékelt autó tekintetében. Csak négynek sikerült ezt elérnie, így az 5. és a 6. helyért járó pontokat ki sem osztották. Összehasonlításként a mindössze három célba érkezőt hozó 1996-os futamon hét autó is elérte a 90 százalékot, így ott legalább a pontosztozkodás rendben zajlott.