Retro
2015. október 2. péntek, 15:15
Amikor ma 67 évvel ezelőtt először rendeztek nagydíjat a silverstone-i katonai repülőtéren, kevesen hitték volna az autóversenyzés egyik legnagyobb hagyománnyal bíró versenyének születését látják.
A második világégést követően az autóversenyzés gyorsan visszatért Európába, s 1947-ben már több nemzeti nagydíjat is rendeztek, így például Bremgartenben Svájc, Spában pedig Belgium Grand Prix-futamán vehettek részt a legjobbak, elsősorban olasz, francia és brit autógyártók képviseletében. A következő esztendő programjában aztán feltűnt egy azóta világhírűvé vált helyszín, egy northamptonshire-i katonai repülőtér, Silverstone, ahol hivatalosan a Királyi Autóklub Nemzetközi Nagydíját rendezték meg, ám a történelembe az első modern Brit Nagydíjként vonult be a futam.
Az 1948. október 2-án rendezett versenyre érdekes mezőny gyűlt össze: gyári Talbot-Lagók és Maseratik mellett számos régi, világháború előtti autó érkezett a nagydíjra, ahogy az a háborút követő években, a Formula-1-es szabályrendszer bevezetését követően megszokott volt. Régi Maseratik, ERA-k, sőt egy kétmotoros Alfa Romeo is volt a mezőnyben – bár utóbbinak csak az egyik erőforrása működött.
A nagydíj előtt betétfutamként egy 500 köbcentis autók számára kiírt 13 körös versenyt tartottak, mely a silverstone-i pálya történetének első hivatalos versenye volt. A start a lehető legkaotikusabbra sikeredett, ugyanis a BRDC elnöke, Lord Howe úgy lengette meg a rajtengedélyt kiadó zászlót, hogy a 34 versenyző közül mindössze ketten álltak rajtra készen! A mezőnyben egyébként az ifjú Stirling Moss is ott volt, ám a 19 esztendős tehetséget autója cserbenhagyta.
A kvalifikáció meglehetősen egyhangúnak bizonyult, miután a gyári Maseratik lekésték az időmérőt, így a Talbot Loius Chironnal ellenállás nélkül szerezhette meg az első rajtkockát – míg a két olasz, Villoresi és Ascari a sor végére kényszerült. Érdemes hozzátenni, hogy Ascari később egy nem kvalifikáló edzésen közel másfél másodperccel jobbat futott Chironnál, nem nehéz hát rájönni, hova került volna a pole-pozíció a malőr nélkül.
A Maseratik aztán a rajtot követően esélyt sem hagytak az ellenfeleknek, s féltávnál már ők vezették a versenyt, mely több érdekes momentumot is hozott: a kiállásoknál több versenyző pilótafülkéje is telement üzemanyaggal, Geoffrey Ansell ERA-ja pedig bukását követően keresztülrepült a pálya szélén álló szalmabálákon – szerencsére sértetlenül megúszta az esetet.
A szalmabálákkal Villoresinek is meggyűlt a baja, a Sailor-kanyart elmérve ugyanis keresztülhajtott egyen, ám szerencsére se nézők nem álltak mögötte, se semmilyen akadály nem volt ott, így vissza tudott térni a pályára. Végül 14 másodperc előnnyel nyerte meg a versenyt annak ellenére, hogy a beszámolók szerint a hajrában visszaengedte magára Ascarit.
A két perc hátrányban célba érő Bob Gerard valamelyest szépíteni tudott a britek mérlegén, akik mindent egybevetve csúfos vereséget szenvedtek a kontinensről érkező gyártókkal szemben. A Times tudósításában a következő állt: „Az olaszok elkerülhetetlen győzelme a gondosan felkészített és kiváló kezelhetőségű Maseratikkal egy szükséges emlékeztető volt arra, mennyire fontos a megfelelő brit szerepvállalás a sportágban, mely végre kezd itt is olyan fontossá válni, mint amilyen mindig is volt külföldön.”
