Retro
2015. július 14. kedd, 11:09
A 42 éve ezen a napon rendezett Brit Nagydíj az F1 történetének egyik legnagyobb tömegbalesetéről maradt örökre emlékezetes, ami egy időre megpecsételte Jody Scheckter megítélését a riválisok szemében.
A silverstone-i versenyre az előző futamon első alkalommal diadalmaskodó Ronnie Peterson szerezte meg a pole-t két McLaren, Denny Hulme és Peter Revson előtt, míg Jackie Stewart a negyedik helyen állt a Tyrrellel. Volt azonban egy harmadik McLaren is a mezőnyben, hiszen a csapat ismét esélyt adott a negyedik versenyére készülő, eddig kiváló egykörös tempót mutató újonc Jody Scheckternek, aki hatodik pozíciójával ezúttal is ott állt az élmezőny nyomában.
A rajt után a második sorból induló Stewart vágott az élre, megelőzve Petersont, míg a három McLaren egymás nyakán találta magát mögöttük. Scheckter eltökélte, hogy az első kör végére átugorja mindkét csapattársát, és a célegyenesre kanyarodva támadást indított Hulme ellen. A gyorsabb dél-afrikai a külső ívre húzódott, ám túl szélesen fordult, lecsúszott a fűre, ahol autója már irányíthatatlanná vált: a McLaren a pályára visszatörve a bokszutca falába csapódott és keresztben állt a célegyenesben. Hulme mellett a közvetlenül mögötte érkező Revson is szerencsés volt, hogy elkerülte a balesetet, az utána érkezők közül azonban sokan már nem mondhatták el ezt magukról. Miután az első autó nekirohant Scheckternek, a láncreakció elkerülhetetlen volt, és a McLarennel együtt összesen kilenc modell jutott azonnal a kiesés sorsára a tömegbalesetben. Az F1 története során második alkalommal a piros zászló is előkerült, noha csak képletesen, hiszen a célegyenesben sárgákat lengetve állították meg a mezőnyt – a verseny mindenesetre megszakadt.
A kor biztonsági körülményei mellett már az is örömteli volt, hogy senki nem sérült meg súlyosan, egyedül Andrea de Adamich szerzett bokatörést, és ijedtséget is keltett, hogy az olaszt fél óráig nem tudták kiszabadítani autójából. Sérülése azonban eléggé hátráltatta őt abban, hogy a későbbiekben már ne is tudjon visszatérni a mezőnybe.
A romok eltakarítása is több mint egy órán át tartott, így csak ekkor indulhatott újra a verseny. A teljes távra írták ki ismét, semmissé téve az első kör eredményét, így Stewart addigra kiautózott tekintélyesnek mondható előnyét is. A 19 autóval felálló második rajt már nem ment ennyire jól a skót számára, mert ugyan feljött a második helyig, de néhány kör után váltóhiba miatt megpördült és alaposan visszaesett. Az élen a verseny nagyobb részében Peterson állt, ám miután elvesztette maga mögül csapattársát, Emerson Fittipaldit, Revson levadászta őt, átvette a vezetést, és megszerezte első F1-es győzelmét. A dobogót Hulme egészítette ki, így a McLarenek azok után, hogy szerencsésen megúszták a csapattársuk által okozott kalamajkát, egész jól jöttek ki a helyzetből.
A futam után azonban több pilóta is kritikus hangvételt ütött meg Scheckterrel szemben, aki rövid F1-es karrierje során már nem is először került zűrös helyzetbe a pályán, és sürgették az FIA-t, hogy valamilyen eltiltást szabjon ki a dél-afrikaira. A McLaren persze nem nézte ezt jó szemmel, és a büntetés megelőzéseként inkább belement, hogy néhány versenyre önként pihentet Schecktert, aki csak a szezon utolsó két futamára tért vissza velük a mezőnybe. Amikor pedig Watkins Glenben testközelből látta Francois Cevert halálát, az saját elmondása szerint is megváltoztatta a versenyzéshez való hozzáállását, és onnantól jóval megfontoltabban vezetett.
