Retro – Hoppácska! Ember a pályán!

Retro

2015. július 20. hétfő, 16:12

Napra pontosan 12 évvel ezelőtt történt az F1 történetének egyik legbizarrabb jelenete: egy volt pap, Cornelius Horan skót szoknyában berohanva a pályára próbálta meg népszerűsíteni a Bibliát.

A hajmeresztő jelenet, amellyel a felelőtlen, túlbuzgó katolikus nemcsak saját maga, de a versenyzők életét is veszélybe sodorta, a 2003-as Brit Nagydíj 11. körében történt. A papi hivatását már előtte otthagyó férfi a silverstone-i pálya egyik leggyorsabb pontján, a Hangar-egyenesben szaladt forgalommal szemben a Becketts-kanyar felé, ahol jó 280 km/órás sebességgel húztak el mellette sorra az F1-es autók. Valamelyiknek még be is ijesztett néhány testcsellel, így tényleg csak a pilóták lélekjelenlétén múlt, hogy nem lett nagyobb baj, és nem találkozott Horan a tervezettnél korábban a nagyfőnökkel, Istennel.

Transzparensén, amit magával hurcolt, egyébként az alábbi felirat szerepelt: „Olvassátok a Bibliát! A Biblia mindig igazat mond!” Az üzenet nem ördögtől való volt tehát, ám a megvalósítás igen, hiszen ezzel a tettével a túlbuzgó hívő legfeljebb azt érte el, hogy a nem-hívők totál őrültnek nézzék a keresztényeket, a keresztények pedig szégyenkezzenek miatta, hogy egy hittársuk ilyen őrültségre ragadtatta el magát… Maradjunk annyiban, hogy közel sem bizonyult Horan a vallás vagy Isten olyan jó nagykövetének, mint mondjuk Ayrton Senna, és akkor még nagyon finoman fogalmaztunk.

Hogy a Biblia olvasottsága az F1-es szurkolók és pilóták körében mennyit javult, vagy inkább romlott az őrült jelenet következtében, arról nem születtek konkrét kimutatások, de ami biztos, hogy Horan „jutalma” két év börtönbüntetés lett tettéért, míg Jarno Trulli (Renault) legalábbis átmenetileg szinte biztosan kitért a hitéből, miután ő emiatt veszítette el vezető pozícióját a versenyben…

Merthogy egyébiránt volt itt egy verseny is, ami enélkül jelenet nélkül is az év egyik legizgalmasabb F1-es nagydíja volt. Az 59 körös távot Rubens Barrichello (Ferrari) kezdhette meg az élről, ám a brazil a rajtnál beragadt, így Trulli és Kimi Raikkönen (McLaren) is egyből elhúzott mellette.

 

Egészen az „isteni közbeavatkozásig”, azaz a 11. körig Trulli vezette a versenyt, ám miután a pályára beszaladó őrült miatt annak ellenére be kellett küldeni a biztonsági autót, hogy Stephen Green pályamunkás hősies bátorsággal utána rohant és a földre leterítve lerángatta őt a pályáról, a többség a bokszba hajtott, hogy a safety caros periódust kihasználva túlessen első kerékcseréjén. Ez hatalmas káoszt okozott a bokszban, mivel több csapatnál mindkét pilóta egyszerre érkezett ki a bokszba, így aki hátrébb volt, annak várnia kellett. Így járt Michael Schumacher (Ferrari), Fernando Alonso (Renault) és Juan-Pablo Montoya (Williams) is.

A két Toyota közül viszont egyik sem ment ki a bokszba kereket cserélni, így ők vették a vezetést, Cristiano da Matta, Olivier Panis sorrendben, míg a 3. helyet az a David Coulthard (McLaren) foglalta el, akinek leszakadó fejtámlája miatt már a 6. körben a pályára hajtott egyszer a safety car. Az újraindítás után Raikkönen egyből megelőzte Trullit, majd csapattársát, Coulthardot is, így a finn máris a 3. helyen haladt. A 17. körben Kimi Panison is átrágta magát, így immár az élen igyekvő Da Mattát vehette üldözőbe, miközben Barrichello ez idő alatt csak Ralf Schumacheren jutott túl nagy nehezen.

 

A Ferrari brazilja Trulli, míg csapattársa, Schumacher a másik Renault-t terelgető Alonso mögé ragadt be hosszabb időre. Barrichello végül a 27. körben tudta megelőzni az olaszt, majd a 29. körben Panist is maga mögé utasította. Montoya szemfüles módon mindkét előzésnél azonnal lekövette a brazilt, így ő is két pozíciót nyert. A 30. körben Da Matta a bokszba hajtott kereket cserélni, így Raikkönen találta magát az élen, de hamarosan ő is érkezett a második kerékcseréjére, átadva Barrichellónak az első helyet. A brazil, amint szabad lett előtte az út, sorra futotta a leggyorsabb köröket, ám ennek ellenére csak a finn mclarenes mögé tudott visszajönni a bokszból saját második kiállása után.

Nem sokkal a kerékcseréket követően azonban sikeresen maga mögé utasította riválisát a pályán, és talán ez zökkentette ki Kimit annyira, hogy később magától is hibázott egyet, így még a 2. helyet is elveszítette Montoyával szemben. A fordulatokban gazdag versenyt végül tehát a pole-ból induló Barrichello nyerte, Montoya, Raikkönen, Schumacher, Coulthard és Trulli előtt.

Noha a fenti videóban is hallható akkori magyar tévés szakkommentátor, Palik László aggályai nem valósultak meg, és a mai napig minden évben Silverstone-ban rendezik meg az F1-es Brit Nagydíjat, a felvetés nem volt alaptalan, elvégre, még a versenyt megelőzően Bernie Ecclestone és Max Mosley akkori FIA-elnök is éles kritikával illette a northamptonshire-i pályát. Azt azonban ők is belátták, hogy egyetlen őrült partizánakciója miatt igazságtalan lenne a rendezőket, de főképp a brit szurkolókat büntetni. A legtalálóbb hasonlattal talán Peter Sauber fogalmazta meg a helyzetet: „Ha egy ember felgyújtja magát Párizs utcáin, senki sem fogja Párizst hibáztatni érte.” Van benne valami.