Retro
2015. szeptember 2. szerda, 09:59
Peter Collins három F1-es győzelme mellett azzal vonult be a sportág történetébe, hogy hozzásegítette Juan Manuel Fangiót negyedik bajnoki címéhez – íme, az 1956-os Olasz Nagydíj krónikája.
Szerkesztőségi körökben is megoszlanak a vélemények arról, hogy Peter Collins cselekedete tényleg a sportszerűség legnyilvánvalóbb példája a Forma-1 vaskos históriás könyvében, vagy egyszerű butaság volt, amivel a brit pilóta eldobta magától a világbajnoki címet. Tény hogy, Stirling Moss 1958-as, Portugál Nagydíj utáni tettéről úgy írtunk, mint a legsportszerűbb F1-es pillanatról, de az ’56-os szezonzárón történteket s hasonló rubrikába lehetne beírni, ugyanis az érintett itt is a másik javát akarta szolgálni sajátja helyett.
Az Olasz Nagydíj előtt még hárman voltak esélyesek a világbajnoki címre: Juan Manuel Fangio egyaránt nyolc ponttal vezetett ferraris csapattársa Peter Collins és a Maserati pilótája, Jean Behra előtt. Az argentin pole-ból várhatta az olasz nemzeti zászló meglengetését, az első körökben mégis a mögüle induló Luigi Musso és Castellotti vette át az irányítást. A hazai pályán parádézó pilóták azonban hamar tönkretették az abroncsaikat, így Fangio, Moss, Collins és Harry Schell harcolt az első helyért.
Az élbolyból először Collins járt a bokszban, majd mialatt sorozatos gumihibák tizedelték a mezőnyt (Alfonso de Portago még vissza tudott érni csapatához, Castellotti azonban összetörte autóját), nem sokkal féltáv előtt megtörtént a dráma: Fangio Ferrarijában eltört a kormány, a Maestro pedig kénytelen volt a bokszban várakozni, hátha meg tudják javítani a D50-est. A Scuderia Luigi Musso kiállása során arra szólította fel az olasz pilótát, hogy adja át autóját Fangiónak, de az elviharzott, hogy megküzdjön Collinsszal és Mosszal a győzelemért.
A harmadik címesélyes, Jean Behra előbb feladta a versenyt kormányprobléma miatt, majd miután 11 kört teljesített csapattársa, Umberto Maglioli autójában, végleg kiállt a versenyből. Harry Schell bokszkiállása után Moss vezetett Musso és Collins előtt, és a bajnoki címért harcoló ferrarisnak minden esélye megvolt arra, hogy elhódítsa első titulusát. Azonban amikor a futam során másodszor is szervizre adta fejét, olyat tett, amivel egy csapásra az önzetlenség szinonimájává vált. „Amikor Collins beállt a bokszba, és látta, hogy én nem tudok továbbmenni, kérés nélkül felajánlotta nekem a saját autóját, hogy azzal fejezzem be a versenyt. Fantasztikus gesztus volt ez tőle – az aggódás és szorongás helyét olyannyira átvette az öröm, hogy megöleltem, és megcsókoltam őt. Ezt követően másodikként értem célba Moss mögött, ami elég volt nekem” – nyilatkozta az argentin a verseny után.
A győzelemért folytatott harcban sem maradt el a dráma, hiszen öt körrel a vége előtt Moss Maseratijának már porzott a tankja, és csak úgy tudott eljutni a bokszig, hogy csapattársa, Luigi Piotti tolta el odáig. A vezetés így a korábban önfejűt játszó Musso ölébe hullott, az pedig biztosan az égiek akarata volt, hogy hazai pályán, Ferrarival a győzelem felé haladva, 3 körrel a vége előtt feladja a versenyt. Moss így visszakerült az élre, hat másodperccel felülmúlva Fangiót, aki Collinsszal megosztva állhatott a dobogó második fokára, ezzel pedig negyedszerre is F1-es bajnok lett. A harmadik pozíció a 13 F1-es futamon induló Ron Flockharté lett, aki egyetlen dobogóját szerezte ezzel.
Collins később így magyarázta sportszerű döntését. „Csak arra tudtam gondolni, hogy ha megnyerném a versenyt és a bajnokságot, egy csapásra híressé váltam volna. A versenyzés már nem lett volna többé élvezetes, így odaadtam az autómat Fangiónak. Még csak 25 éves vagyok, és nagyon sok lehetőség áll előttem arra, hogy megnyerjem a világbajnokságot” – az élet szörnyű játéka, hogy a brit pilóta két évvel később a Nürburgringen halálos balesetet szenvedett…
