Ricciardo: 2017-től már a versenyző számít

F1

2015. május 21. csütörtök, 11:03

Szerző: Strommer Benjamin

Az ausztrál pilóta szerint az új szabályrendszer megmutatja majd, ki a valódi élversenyző, és ki nem az. Az F1 visszaszerezheti a tiszteletet, amint a gyorsabb autók megjelennek.

Az F1 Stratégiai Csoportja múlt héten hozott döntést a 2017-ben érkező új szabályokról: tankolás, nagyobb motorteljesítmény, szabad gumiválasztás, szélesebb abroncsok és egyéb változások érkeznek majd, melyektől drasztikus, 5-6 másodperces körönkénti gyorsulást várnak. A Red Bull pilótája, Daniel Ricciardo szerint ez az emelkedés elválasztja majd az igazi topversenyzőket a többiektől.

„Úgy gondolom, a versenytempónak szüksége van arra, hogy gyorsuljon. Fizikailag, mint tudjuk, a versenyek nem könnyűek, továbbra is izzadunk, és úgy szállunk ki a kocsiból, mintha épp edzésen lettünk volna – de úgy gondolom, ennek egy extra szintet kell elérnie. Ezáltal nagyobb kihívást jelentene” – idézi a motorsport.com Ricciardót.

A versenyzők a jelenlegi lassabb autókat vezetve is kiemelik, a szűk monte-carlói pályán milyen gyorsan történnek az események, egy pillanatnyi figyelmetlenség is végzetes következményekkel jár. „Egy olyan pályán, mint Monaco, ha három másodpercet nyersz egy kör alatt, minden sokkal gyorsabban fog érni. Fizikai, mentális állapot, koncentráció, mindennek sokkal nagyobb összhangban kell lennie. Ezután nagyobb elkülönülést fogunk látni a topversenyzők és, mondjuk úgy, a többiek között. Ez jobban fogja jutalmazni azokat a fiúkat, akik úgy gondolják, hogy valóban képesek rá.”

A Red Bull-Renault-val idén szenvedő ausztrál nincs jó véleménnyel a jelenlegi Formula-1-ről. „Nem érzem gyorsnak, és tudjuk, hogy a dolgok nem történnek túl nagy sebességgel, főleg a rajtnál. Azt is tudjuk, hogy az F1 lehet ennél jobb ebben a tekintetben, és szerintem ez a változás segíteni fog. Vezetői szempontból semmiféle negatívumot nem látok. Úgy gondolom, mindannyian akarjuk. Szeretnénk hosszabb ideig keményebben nyomni. Szükségünk van arra, hogy gyorsabbak legyünk, a rajongóknak úgyszintén. Visszaszerezhetjük a tiszteletet, amelyet talán kissé elveszítettünk.”

Tagged: