Ricciardo: Newey nem ment még sehova

F1

2015. március 12. csütörtök, 13:14

Szerző: Strommer Benjamin

A Red Bull pilótájának legújabb nyilatkozatából nem tűnik úgy, hogy Adrian Newey háttérbe húzódott volna az F1-től. A tervezőzseni az összes teszten ott volt, és a szezonnyitón is jelen lesz.

Adrian Newey, aki korábban a Williamsnél és McLarennél ért el sikereket, a Red Bull négy bajnoki címet szerző autóját tervezte, és az idei évet választotta arra, hogy fél lábbal kilépjen a Formula-1-ből, más, kihívást jelentő feladatokra koncentráljon, mint például vitorlástervezésre. A 2015-ös autó megalkotásából azonban még oroszlánrészt vállalt, Daniel Ricciardo elszólásából pedig kiderült, hogy egyelőre a háttérbe húzódás sem valósult meg.

„Kérdezgettek engem róla, és arról, hogy mekkora lépest tett meg hátra” – mondta Ricciardo az Ausztrál Nagydíj mai sajtótájékoztatóján. „Nem akarom ráirányítani a reflektorfényt, de jelen volt az összes teszten, és itt van a hétvégén is. Úgy tűnik, már most többet dolgozott, mint amit előre gondolt. Azt hiszem, továbbra is eléggé érdekli őt az RB11.”

Ha ez így igaz, az nagy segítséget jelent a Red Bullnak az idei – egyelőre Mercedes mögött zajló – csatában. „Úgy tűnik, a Mercedes idén újra rendelkezik a tempóval, de az az utolsó hely a dobogón elég szorosnak tűnik köztünk, a Ferrari és Williams között, és biztos vagyok benne, hogy még páran fognak csatlakozni. Sokan kérdezték, ’mit gondolsz, hol álltok?’, de a tesztelés nem igazán mutatott meg mindent, csak azt, hogy a Mercedes gyors.”

Newey F1-en kívüli új munkái közé tartozik az America’s Cup vitorlásverseny, ahol a négyszeres olimpiai aranyérmes, Ben Ainslie csapatát segíti a következő, 2017-es megmérettetésen. Ehhez a társasághoz csatlakozott igazgatóként egy ismerős név: Martin Whitmarsh, a McLaren korábbi csapatfőnöke, akit közel egy éven keresztül övezett hallgatás.

Tagged: