Ricciardo: Tudom, hol leszek jövőre

F1

2015. június 12. péntek, 14:29

Szerző: Strommer Benjamin

Az ausztrál pilóta és a csapat is állítja, hogy együtt maradnak 2016-ban. Eközben a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko kijelentette: a következő három hét döntő fontosságú lesz számukra.

Daniel Ricciardo 2014-ben csatlakozott a Red Bullhoz, a három győzelmet hozó első idény után azonban aktuális szezonja csalódást keltő, nem csoda, hogy felmerült távozása az alakulattól, és az olasz gyökerekkel bíró ausztrált Kimi Raikkönen lehetséges utódjaként emlegették a Ferrarinál.

„A karrierem miatt fontos, hogy tudatában legyek annak, ami történik” – jelentette ki Ricciardo Kanadában elért 13. helye hatására, amire a verseny előző évi győzteseként aligha számított. „Nem akarok az olyan bajnokok közé tartozni, akik sosem voltak azok.”

Kijelentése ellenére a Red Bull komplett vezetősége állítja, hogy a 25 éves pilóta jövőre is a csapat tagja marad. „Hosszú távú megállapodásunk van” – mondta Christian Horner csapatfőnök, az F1-es istálló tanácsadója, Helmut Marko pedig „bombabiztos szerződés”-ről beszélt. „Semmi valóság sincsen a pletykákban. Egészen biztosan velünk lesz 2016-ban.” Ezek után Ricciardo is szükségesnek látta tisztázni a Telegraph lapnak: „Itt leszek jövőre is, és majd meglátjuk, hogyan fogunk menni.”

Beszámoltunk róla, hogy a Renault rövidesen tesztelni kezdi új motorját, amely valószínűleg a Belga Nagydíjon mutatkozik be. Hornerhez hasonlóan Helmut Marko is arról beszélt, a következő hetek sorsfordítók lehetnek. „Tudtuk, hogy a monacói eredmény nem tükrözte a valós helyzetünket, mivel ott a motorerő kevésbé fontos. A múlt héten láthatták Montrealban, hogy amint egy hosszú egyenes van a pályán, elvesztünk.”

„A Ferrari mutatja, hogy szezon közben is lehetséges a felzárkózás, a Renault pedig most felismerte, mit kell tennie. A fejlesztés nyilvánvalóan nem a helyes irányba tartott. Most érkezik néhány lépés, de türelmesnek kell lennünk. Három héten belül tudnunk kell, hogy az új projekt, amely most a fékpadon van, működik-e vagy sem” – mondta Marko, aki hozzátette, a motor az autóba csak az utolsó néhány versenyen kerülhet be.

Tagged: