Rosberg visszatért – újra nyílt a vb-csata!

F1

2015. május 10. vasárnap, 15:45

Hibáztak azok, akik az első négy versenyt követően temetni kezdték Nico Rosberg világbajnoki esélyeit. A Mercedes németje az F1-es Spanyol Nagydíjon sima győzelemmel válaszolt kritikusainak.

A kilencedik egymást követő évben immár a kilencedik különböző győztest köszönthette Barcelonában a Formula-1 közönsége. Nico Rosberg győzelemre tudta váltani a katalán pályán oly fontos pole-pozíciót, és a vasárnapi 66 körös versenyen egy percig sem volt kérdéses sikere.

A rajtnál magabiztosan maradt az élen, miközben a többi történés is az ő kezére játszott, hiszen Sebastian Vettel átugrotta a Ferrarival Lewis Hamilton Mercedesét, sőt, a vb-éllovas brit még annak is örülhetett, hogy Valtteri Bottast (Williams) legalább maga mögött tartotta valahogy az első kanyarban.

A legtöbbet az első körben Kimi Raikkönen javította, aki mindkét Toro Rossót átlépve feljött az 5. helyre. Max Verstappen és Carlos Sainz ezt követően is fokozatosan csúsztak hátra a mezőnyben, hamarosan Felipe Massa (Williams) és Pastor Maldonado (Lotus) is elment mellettük.

A Vettel mögé beszorult Hamilton hamarosan B-tervre váltott, és egy plusz bokszkiállás beiktatásával, végig teljes gázon támadva próbált visszakerülni a Ferrari németje elé. Ez a keményebbik keveréken futott rendkívül erős középső etapjának köszönhetően sikerült is, így az utolsó, harmadik bokszkiállását követően Hamilton már Vettel elé állt vissza, frissebb, közepes keverékű abroncsokon. Rosberg eddigre már jó 20 másodperces előnyt épített ki magának az élen, így a dobogósok sorrendje szűk 20 körrel a leintés előtt végérvényesen eldőlt: Rosberg, Hamilton és Vettel követték egymást a leintésnél az első három pozícióban.

Rosberg számára több szempontból is fontos volt a mostani győzelem. Egyrészt idén először tudta legyőzni versenykörülmények között csapattársát, másrészt, idei első győzelmét, egyben pályafutása első barcelonai diadalát aratta. Hamilton is örülhet, hiszen mentette a menthetőt, és előnye nagy részét megőrizte az összetettben, de Vettel sem fog a kardjába dőlni a 3. hely miatt, hiszen a Ferrari ereje jelenleg erre a pozícióra volt elég.

Raikkönen a végén ugyan megkergette kicsit honfitársát, Bottast, de megelőzni nem tudta, így a williamsesé lett a negyedik hely a leintésnél. Massa a 6. helyen hozta célba a grove-iak másik autóját, míg Daniel Ricciardo egy 7. helynek mosolyoghatott egy rendkívül balszerencsésen induló hétvége végén. Romain Grosjean a bokszban ugyan majdnem elütötte nyalókás emberét, ám utána a pályán remek előzéssel gyűrte maga mögé Danyiil Kvjatot, amiért a 8. hely lett a jutalma, míg a spanyolok mundérbecsületét a remekül hajrázó, a végén kettőt is előző Carlos Sainz mentette meg a 9. helyen behozva a Toro Rossót. A pontszerzők sorát Danyiil Kvjat tette teljessé.

A spanyolok kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a verseny féltávjáig sem jutott el a McLarennel, miután fékhiba miatt kiállni kényszerült. Fékhibával még kiállni sem könnyű – ő is majdnem elsodorta a bokszban csapata egyik szerelőjét, de a nyalókás ember itt jobban résen volt. 

Összességében a szezon eddigi talán legeseménytelenebb versenyét láthattuk, amelyen tisztán fény derült az erőviszonyokra, és arra, hogy a Mercedes továbbra is egy jó nagy lépéssel a többiek előtt jár a fejlesztési versenyben. 

A Spanyol Nagydíj végeredménye:






















1 NICO ROSBERG GER MERCEDES 1:41:12.555
2 LEWIS HAMILTON GBR MERCEDES 17.551
3 SEBASTIAN VETTEL GER FERRARI 45.342
4 VALTTERI BOTTAS FIN WILLIAMS 59.217
5 KIMI RÄIKKÖNEN FIN FERRARI 60.002
6 FELIPE MASSA BRA WILLIAMS 81.314
7 DANIEL RICCIARDO AUS RED BULL 1 kör
8 ROMAIN GROSJEAN FRA LOTUS 1 kör
9 CARLOS SAINZ ESP TORO ROSSO 1 kör
10 DANIIL KVYAT RUS RED BULL 1 kör
11 MAX VERSTAPPEN NED TORO ROSSO 1 kör
12 FELIPE NASR BRA SAUBER 1 kör
13 SERGIO PEREZ MEX FORCE INDIA 1 kör
14 MARCUS ERICSSON SWE SAUBER 1 kör
15 NICO HULKENBERG GER FORCE INDIA 1 kör
16 JENSON BUTTON GBR MCLAREN 1 kör
17 WILL STEVENS GBR MARUSSIA 3 kör
18 ROBERTO MERHI ESP MARUSSIA 4 kör
Kiesett:      
  PASTOR MALDONADO VEN LOTUS  
  FERNANDO ALONSO ESP MCLAREN  
Tagged: