„Rosbergnek Hamilton bőre alá kell férkőznie”

F1

2015. március 25. szerda, 14:32

A korábbi F1-es szerint a bajnoki csata egyelőre nem a pontokról, hanem a magabiztosságról szól, Rosberg feladata, hogy valahogyan megtörje Hamiltonét – ami nem tűnik könnyű munkának.

Míg egy évvel ezelőtt Nico Rosberg helyzeti előnyben érkezett a Malajziai Nagydíjra – megnyerte a szezonnyitót, míg Hamilton kiesett, így a britnek sorozatban négy győzelmet kellett szereznie, mire utolérte csapattársát –, ezúttal fordult a kocka: a címvédő bajnok első hellyel nyitott a szezonnyitón, így eleve pontelőnnyel érkezik négy előző évi elsőségének helyszínére.

„A szezon ilyen korai szakaszában a dolgok kevésbé szólnak a pontokról Hamilton és Rosberg között, sokkal inkább a magabiztosságról” – írta a Toyota egykori F1-ese, de elsősorban háromszoros Le Mans-i győztesként ismert Allan McNish a BBC Sport oldalán vezetett rovatában. „Hamilton lendületben van, az önbizalma pedig az egekben. Rosbergnek ezt kell megtörnie, és meglehetősen gyorsan. Ha nem teszi, Hamilton önbizalma nőni és nőni fog, a pontkülönbség nagyobb lesz, Rosberg pedig egyre nehezebben fog tudni visszajönni.”

„Hogyan tegye meg ezt Rosberg?” – folytatta kérdéssel McNish, aki szerint a német akár piszkosabb módszerekhez is nyúlhat. „Talán kicsit Hamilton bőre alá kell férkőznie, ahogy a tavalyi monacói időmérős incidensnél tette, amikor lecsúszott a pályáról, ez pedig megakadályozta, hogy Hamilton megszerezze a pole-t.”

„Amikor Hamilton erős, akkor nagyon, nagyon erős. De képes megingani, amikor pedig ez történik, pontokat hagy el – ahogyan tavaly nyáron is tette” – mutatott rá McNish arra, hogy ha a britnél nem stimmel minden fejben, hajlamos hibázni. Azt azért hozzátennénk, a 2014-es szezon nagyobb pontvesztései sokkal inkább műszaki hibák, mintsem egyéni mulasztások miatt történtek.

Bár Rosberg időmérőn és versenyen is kikapott Hamiltontól, a skót szakértő szerint hátránya korántsem ad okot az aggodalomra. „Rosberg nagyon jól vezetett Ausztráliában, a kvalifikáción és futamon is. A probléma az volt, hogy Hamilton azzal a kicsivel teljesített jobban nála, és nem hibázott. Folyamatosan ott kell lennie, és várnia, hogy Hamilton hibázzon. Ez pedig el fog jönni egyszer. De nehéz dolga lesz, ehhez nem fér kétség, mivel nem meríthet erőt a tavalyi évből sem, hiszen Malajzia talán Hamilton legdominánsabb versenye volt.”

A nagydíj végkimenetelét illetően egy dologban nem kételkedik: „Egészen valószínű, hogy újabb Mercedes egy-kettőt láthatunk.”

Tagged: