Valentino Rossi győzelmével ért véget a szenzációs taktikai versenyt és rendkívül izgalmas véghajrát hozó Argentin Nagydíj. Alábbi cikkünkben a pilóták vasárnapi nyilatkozatait gyűjtöttük egy csokorba.
A termasi verseny féltávjánál úgy tűnhetett, a pole pozícióból rajtoló Marc Marquez Austinhoz hasonlóan ismét fölényes győzelmet arathat. Valentino Rossi azonban nem így gondolta: miután a „szokás szerint” elrontott rajtját követően visszazárkózott a második helyre, elkezdett közeledni a regnáló világbajnokra, kihasználva, hogy a repsolossal ellentétben ő a Bridgestone Argentínában debütáló extra-kemény keverékét tette fel a motor hátuljára. A yamahás három körrel a vége előtt utol is érte a spanyolt, akivel csatázni kezdtek, a címvédő azonban olyan vehemenciával próbált visszatámadni, hogy ütközés lett a végén, amelynek ő itta meg a levét, hiszen az utolsó előtti körben a második helyről bukott.
Ezzel Rossi nyerte a futamot, pályafutása 110. világbajnoki győzelmét, egyben 199. dobogós helyezését szerezve. A második helyen Andrea Dovizioso ért be, míg a dobogó alsó fokára egy utolsó kanyaros előzést követően Cal Crutchlow állhatott fel, megelőzve Andrea Iannonét. Jorge Lorenzo a Rossival azonos gumiválasztás ellenére is csak ötödik lett. A pontversenyben a pódiumon a legendás argentin futballista, Diego Maradona mezébe bújó „Doktor” továbbra is őrzi a vezetését: hat pont az előnye Doviziosóval szemben, míg Marquez a mostani hibájának köszönhetően 30 egységnyi hátrányba került. Lássuk, hogyan vélekedtek a tegnapi futamról maguk a főszereplők.
Movistar Yamaha MotoGP
Valentino Rossi, 1. hely
„Ez egy nagyszerű győzelem, a helyes döntést hoztuk meg, amikor az extra-kemény gumin rajtoltunk el. Amikor láttam, hogy Marquez a piros jelölésű gumit rakta fel, tudtam, hogy megpróbál majd az elején elnyúlni. Remekül kaptam el a rajtot, de az első kanyarban Iannone kissé kitett a külső ívre. Lépésre lépésre zárkóztam vissza, és amikor megérkeztem a második helyre, valamivel több mint négy másodperces hátrányom volt. Tudtam, hogy hosszú a verseny, ezért problémái adódhatnak. Körről körre közelítettem hozzá, nagyszerű érzés volt látni, ahogy egyre lopom a távolságot! Féktávon előztem meg, de ő egy „mindent vagy semmit” típusú versenyző: hozzám ért a kanyarban, majd pedig a kigyorsításon is. Úgy gondolom, ő hibázott, és ezért elesett. Kár érte, mert kiváló küzdelem lehetett volna az utolsó körben. Az eddigi három verseny során megmutattuk, hogy mindenhol versenyképesek lehetünk, és harcolhatunk a világbajnoki címért.”
Jorge Lorenzo, 5. hely
„Hogy őszinte legyek, nagyon csalódott vagyok. Nem arra számítottam, hogy ötödik leszek, hanem arra, hogy legalább a dobogóért harcolhatok majd. Nem tudtam olyan jól motorozni az extra-kemény keverékkel, mint Valentino, talán lágyabbra lett volna szükségünk. Nem éreztem jól magam, nem tudtam úgy motorozni, ahogy szerettem volna. Mindenesetre ismét pontokat gyűjtöttünk, s meglátjuk, Jerezben gyorsabbak tudunk-e lenni. Valentino hihetetlen versenyt futott, mindenkinél gyorsabb tudott lenni az extra-kemény gumin, elképesztő formában van.”
Ducati Team
Andrea Dovizioso, 2. hely
„Nagyon elégedett vagyok, még jobban is, mint az előző két forduló után, mivel ez egy nagyon nehéz pálya volt számunkra. Bár jól mentünk az edzéseken és az időmérőn is, nem voltunk annyira gyorsak, és az rendkívül fontos és bonyolult volt, hogy a verseny során kezelni tudjuk a hátsó gumik teljesítményvesztését. Mindenki nagyon szenvedett ezzel, de ismét dobogóra állhattunk. Ez az eredmény azt jelenti, hogy nagyon erősek vagyunk, hiszen akkor is az élmezőnyben vagyunk, ha a körülmények nem igazán kedveznek nekünk. Köszönettel tartozom a csapatnak, akik remekül dolgoznak, ahogy a Ducati is, amely egy különleges motort épített. Nagyon magabiztos vagyok a jövőt illetően, mert csak jobbak lehetünk.”
Andrea Iannone, 4. hely
„A versenyen egyértelmű volt, hogy a dobogóért harcolhatunk, hiszen jól beállítottuk a motort, s végül ezt sikerült is demonstrálnunk. Nagyjából féltávnál kisebb nehézségeim adódtak, ezért változtattam a motorbeállításon, hogy ne csúszkáljon annyira a gép, és gyorsabb tudjak lenni, de ez már túl késő volt. Valószínűleg nem volt teljesen jó a taktikánk, s ennek meg is lett az ára a végén. Kár érte, mert az utolsó szakasz során gyorsabb voltam, mint Cal, de kissé szélesen érkeztem meg az utolsó kanyarba, így megelőzött. Mindenesetre remek küzdelem volt, és a következő versenyen újra megpróbálom.”
Monster Yamaha Tech3
Bradley Smith, 6. hely:
„Ma nagyon örülök annak, hogy a hatodik hellyel térhetek haza, mivel ez jobb, mint amit vártuk a hétvége egyes szakaszain. A verseny előtt még mindig nem döntöttem el, melyik keveréket válasszam hátra, mivel a gumi élettartama nagyon fontos ezen a pályán, a hétvégén tapasztalható tapadási gondok miatt. A warm up és a futam között elvégeztünk néhány változtatást, és a kemény keverék mellett tettük le a voksunkat. Kár, hogy az első kanyar nem ment a terv szerint úgy, mint egy hete, és nem tudtam kívül elmenni, ezzel szerezve pár helyet. Néhányan alám fordultak az ideális íven, miközben én a pálya poros részén voltam. Azok után, hogy három-négy másodpercet veszítesz egy ilyen trükkös rajt után, lehetetlen felzárkózni az élbolyra, mert nagyon hasonlóak a köridők. Ennek ellenére boldogan zsebelem be ezt az eredményt, mivel ez bizonyult zsinórban a harmadik top 8-as helynek, így sokkal jobban kezdem a szezont, mint tavaly. Magabiztosan várom Jerezt, mivel alig várom, hogy két hét múlva Európában versenyezzek.”
Pol Espargaro, 8. hely
„Figyelembe véve, honnan indultam, nem lehetek csalódott ezzel az eredménnyel. Az első néhány kör elég pozitív volt, mert a két Pramac gép és Vinales mögé értem. Azonban ezután Hernandez motorja kigyulladt pont előttem, és sok időt veszítetem Bradhez és a bátyámhoz képest. Mielőtt kiállt, olaj került a pályára és a pleximre is, szóval óvatosnak kellett lennem, még ha biztos is voltam abban, hogy előbb-utóbb megáll. Mikorra lehúzódott, a bátyám már kissé túlságosan elhúzott előlem. Megpróbáltam egy kis időt hozni rajta és Bradley-n, de ez nem a terv szerint haladt. A verseny felénél kicsit közeledtem, de amint észrevettem, hogy nem tudom utolérni őket, úgy döntöttem, inkább megyek a saját ritmusomban, és nem kockáztatok meg egy esést. A 18-ról a 8-ra bejönni nem rossz eredmény, mivel csökkentettük az esetleges kárt, és néhány értékes ponttal gazdagodtunk. Egyértelműen nem ez volt a legjobb versenyünk, de már nagyon várom, hogy visszamenjünk Európába, és olyan pályákon versenyezzünk, ahol tudom, hogy erős vagyok.”
Team Suzuki Ecstar
Aleix Espargaro, 7. hely
„Ez egy kemény verseny volt, sajnos hetedik lettem azok után, hogy a második helyről rajtolhattam. Ez nem az, amiben reménykedtünk vagy amire számítottunk. A motor hátuljával az elejétől kezdve problémáink akadtak, és ezt meg kell oldanunk, ha versenyképesek akarunk lenni. Nyilvánvaló, hogy ez a hetedik hely nem tükrözi igazságosan ezt a hétvégét, ezért vagyok egy kissé csalódott a futam után. Rengeteg visszajelzést adtunk ugyanakkor a mérnököknek, így remélem, az európai versenyeken előreléphetünk. Egyelőre messzebb vagyunk az elejétől, mint azt megérdemelnénk.”
Maverick Vinales, 10. hely
„Jobb eredményben bíztam a versenyen, figyelembe véve a hétvégén mutatott fejlődésemet, beleértve azt is, hogy automatikusan jutottam a Q2-be. Sajnos nem éreztem jól magam a gumikkal az első körökben, ezért nem tudtam olyan hatékony lenni, mint szerettem volna, de aztán váratlanul egyre jobb lett a helyzet, ahogy az abroncsok fogyni kezdtek, így a verseny végén kis híján ugyanolyan köröket mentem, mint a versenyben vezetők. Egyértelműen erőt meríthetünk ebből, mert ez azt jelenti, hogy jó motorunk van. Fejlődnünk kell az időmérőt és a versenybeállításokat illetően. Ugyanakkor a top10-es helyezés egy jó eredmény, amire büszkék lehetünk.”
Estrella Galicia 0,0 Marc VDS
Scott Redding, 9. hely
„Csak annyit tudok mondani: jobb hétvégénk volt, mint Katarban, de nem olyan jó, mint Texasban. Az első körökben Hernandez mögött voltam, amikor kigyulladt a motorja, ami beterített olajjal. Ez kicsit megzavarta a ritmusomat, de az első és hátsó tapadással is küzdöttem. Az extra-kemény hátsó gumival mentem, mert a Bridgestone azt mondta, a kemény nagyon kockázatos, és tudtuk, hogy az extra-kemény jó lehet versenytávon. Utólag vizsgálva, a kemény talán jobb lett volna, ha megnézzük Crutchlow-t és Marquezt, de a legfontosabb, hogy a top 10-ben végeztem, és még több értékes tapasztalatot szereztem.”
Aprilia Racing Team Gresini
Alvaro Bautista, 19. hely
„A verseny első részében túl higgadt voltam. Meg akartam óvni a gumikat, de észrevettem, hogy tulajdonképpen kevésbé kopnak, mert jobb volt a pálya állapota. A végén megpróbáltam keményebben nyomni, még úgy is, hogy addigra már az előttem lévő boly olyan messze volt, hogy nem lehetett őket utolérni. Mindenesetre egy újabb fontos versenyt fejeztünk be, és a győztes mögötti lemaradásunk is csökkent Texashoz képest. Most már Jerez felé figyelünk, az első európai versenyre, azzal a céllal, hogy tovább javuljunk. Köszönöm a csapatnak, akik mindig keményen dolgoznak, minden alkalommal megteszünk egy kis lépést előre, és jobban tudjuk azonosítani, mire van szükségünk a fejlődéshez.”
Marco Melandri, 20. hely
„Hogy őszinte legyek, abban reménykedtem, hogy ma az előttem lévő bollyal tarthatok, de a verseny elején sok időt veszítettem: elöl a nem létező stabilitássál, hátul pedig a kevés tapadással küzdöttem. Kár érte, mert jó volt a rajtom, és a futam felétől ugyanúgy éreztem magam a motoron, mint az eddigi napokban, ettől jó tempóban köröztem, folyamatosan 1’41.5 körül maradva.”
Repsol Honda
Marc Marquez, kiesett
„Kár azért, ami történt, mert addig nagyszerű versenyünk volt. Érdekes volt, mert eltér a gumiválasztásunk Valentinóétól, mivel úgy éreztem, nem vagyunk elég versenyképesek a keményebb keveréken. A stratégiánk jól működött, egyszerűen csak kár az utolsó két körért. Amikor láttam, hogy közelít hozzám, úgy döntöttem, kicsit óvni kezdem a gumikat. Az utolsó körökben ismét 1:39-es időket motoroztam, hogy lássam, milyen állapotban vannak az abroncsok, és tudtam, hogy a legvégéig fogunk csatázni. Amikor utolért, néhány kanyaron keresztül küzdöttünk, de aztán sajnos összeértünk, és én elestem. Mindig is mondtam, hogy számomra ő a példakép és a mérce, így mindig tanulhatsz tőle valamit. Most már Jerezre kell koncentrálnunk, ahol újra pontokat szeretnénk szerezni.”
Hiroshi Aoyama, kiesett
„Nem rajtoltam a legjobban, mivel elég gyorsan elengedtek minket, és ez felkészületlenül ért engem. Emiatt vesztettem néhány pozíciót, sokan elém kerültek, ezért keményen kellett küzdenem, hogy a 22. helyről az utolsó körre felzárkózzak a 11. pozícióba. Sajnos az utolsó kanyarban Petrucci megpróbált megelőzni, de meglökött, emiatt elvesztettem a gép elejét, és elestem. Csalódott vagyok, hogy így ért véget a futam. Ha Marc incidensét is idevesszük, akkor ez nem volt a Repsol Honda hétvégéje, így az egész csapatot sajnálom. A versenyirányítás büntetőponttal sújtotta Petruccit, és az jó, hogy tudomást vettek az ütközésről, de sajnos ez a mi eredményünket már nem befolyásolta.”