Sajtós-Diósi előkelő rajtszámmal

Rali

2015. május 14. csütörtök, 09:07

Két aszfaltos verseny után a hétvégén, murván és Szombathelyen folytatódik az Országos Rallye2-es Bajnokság, ahová megnyugtató előnnyel érkezik a Sajtós Dénes, Diósi János páros.

Mindössze három hét állt rendelkezésre a Miskolc Rally-n indulók számára, hogy átalakítsák autójukat az idei első murvás versenyre. Így történt ez csapatunkkal is, de nem csak az idő rövidsége jelentett problémát.

sajtos_iseum_003

„Sokáig úgy volt, alkalmi navigátort kell keresnünk Dénes mellé, mert Diónak Franciaországba kellett volna menni dolgozni. Szerencsére sikerült egy héttel eltolnia az indulását, így Szombathelyen is Ő diktálhatja az itinert Dénesnek” – mondta Szilágyi Tamás a csapat koordinátora, majd rátért az autóval kapcsolatos történésekre: „Miskolc után a szokásos murvára való átállás mellett fel kellett újítani az autó difijét és a váltóját. Sokáig vártunk az alkatrészekre, már azt hittük el sem készülnek időben, de szerencsére megérkezett minden.”

A srácok eddig két versenyből két győzelmet vittek haza, és nem titkolt céljuk, hogy folytassák a jó szériát és Szombathelyről is a legjobb eredményt vigyék majd haza.

„Szeretünk Szombathely környékén versenyezni, szerintünk itt vannak a legjobb murvás pályák. Mivel nagyon régen mentünk már ilyen talajon, részt veszünk a verseny hivatalos tesztjén, hogy minél gyorsabban sikerüljön megszoknunk a talaj változást” – tette hozzá Sajtós Dénes a pilóta.

sajtos_iseum_002

A csapat úgy érkezik Szombathelyre, hogy 13 ponttal vezetik a Rallye2-es Bajnokság P13-as kategóriáját, és ezen a versenyen csak olyanok vannak a kategóriában, akinek még nincs idén pontja.

„Az első murvás versenyre picit megfogyatkozott a kategóriánk, viszont csak olyan emberek neveztek, akiknek nagy esélyük lehet a győzelemre. Mondtam is Dénesnek, végig kell menni, gyűjtögetni a pontokat, amik az év végén sokat érhetnek. Persze ismerjük Őt, megfogadja a tanácsom, de közben csak a győzelemre koncentrál majd” – zárta a beszélgetést Szilágyi Tamás.