Shell Eco-marathon: Rekordszámú magyar diákcsapat

SimTech

2015. május 12. kedd, 20:35

Idén hat magyar diákcsapat, köztük két középiskolás vág neki Európa egyik legnagyobb innovációs diákversenyének, a Shell Eco-marathon Europe-nak. Az indulók között az Óbudai Egyetem, a győri Széchenyi István és a kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola csapata már rutinos résztvevőnek számít.

Először áll viszont a startvonalhoz a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium, a Szegedi Tudományegyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem együttese.

Shell Eco-Marthaon magyar diakcsapatok_csoportkep

A Shell Eco-marathon minden évben különleges kihívás elé állítja a diákokat a világ minden pontján, hiszen saját tervezésű és építésű energiahatékony járműveikkel újabb és újabb üzemanyag-hatékony technológiákkal kell megmérkőzniük. Az Amerikában, Ázsiában és Európában megrendezett versenyek keretében 400 csapat közel 4 000 diákja méri össze mérnöki tudását. A különleges találkozó pedig  nemcsak a technológia iránti szenvedélyről szól, hiszen a diákok kitartásból, csapatmunkából és kreativitásból is tanúbizonyságot tesznek.

Az idei év különleges a Shell számára, hiszen a Shell Eco-marathon Europe verseny 30. évfordulóját ünnepli. A Shell Eco-marathon Europe az évek során a kezdeti informális összejövetelből a világ egyik legnagyobb nemzetközi energiahatékonysági rendezvényévé nőtte ki magát, amelyen május 21. és 24. között Rotterdamban harminc országból több mint kétszáz diák, köztük hat magyar csapat méri össze tudását.

A pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium tanulói 2014 őszén határozták el, hogy idén először próbára teszik járműépítési tudásukat a prototípus kategóriában. A középiskolások E-Orca névre keresztelt elektromos járművét Perényi Kitty 10. osztályos tanuló vezeti majd a rotterdami megmérettetésen. „Kezdőkként a részvétel is nagy élmény a számunkra. Az elsődleges célunk, hogy megfeleljen az autó a versenyt megelőző teszteken, majd pedig hogy végig tudja futni a távot. Ezután már csak egy jobb eredményben reménykedünk” – összegezte a versennyel kapcsolatos elvárásait Porkoláb Tamás, a csapat menedzsere.

BME_Shark csapata2

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépész Szakkollégiumának hallgatói szintén először vágnak neki az európai versenynek a prototípus dízeles kategóriában Mr Shark járművűkkel, amely online telematriával és egyedi futóművel versenyez. „A jövő energetikai és közlekedési megoldásaiban komoly szerepet játszhat ez a verseny. Itthon is kezd egyre fontosabbá válni a környezettudatosság és a társadalmi felelősségvállalás. Fontos, hogy a jövő autói ebben a szellemben készüljenek” –  indokolta a Shell Eco-marathonon Europe-on való részvételt Zsigmond Ádám, a csapat vezetője.

kecskemeti Kando Kalman Szakkozepiskola csapata

A Kandó Kálmán Szakközépiskola csapata nemcsak egyike a két magyar induló középiskolának, de az egyik legtapasztaltabb együttes is, hiszen immár ötödik alkalommal indulnak elektromos prototípus autójukkal, amelyet az ebben az évben életbe lépő új versenyszabályok alapján alakítottak át. „Célunk az idei versenyt minden hiba nélkül teljesíteni és az elért eredményünket megtartani, felülmúlni. Az új előírások nagy kihívást jelentenek a felkészülésben, de igyekszünk minden erőnkkel megbirkózni a feladattal” – mondta Mészáros Károly, a csapat vezető tanára.

Óbudai Egyetem csapata

Az Óbudai Egyetem a legtapasztaltabb magyar versenyző, hiszen nyolcadik alkalommal vágnak neki a nemzetközi megmérettetésnek. Idén új karosszériát készítettek és a motor fejlesztésén, valamint a szívórendszer, a kipufogó rendszer és a szelepvezérlés módosításán dolgoztak a hallgatók. „Ebben az évben egy teljesen új konstrukcióval készültünk, amellyel reményeink szerint még több kilométert tehetünk meg, mint a korábbi versenyeken” – tudtuk meg Sipos Petrától, a csapat menedzserétől.

Szegedi Egyetem csapata

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának valamint Természettudományi és Informatika Karának hallgatóiból álló STECO csapata a harmadik újonc a nemzetközi versenyen, így az idei év első sorban a verseny megismerésével és a felkészüléssel telt a diákok számára. „Reményeink szerint magas hatásfokú lesz a jármű, így a középmezőnyben zárhatjuk a versenyt” – nyilatkozta Tóth-Molnár Gábor, a csapat menedzsere.

A Széchenyi István Egyetem SZEnergy Team csapata szintén nyolcadik alkalommal vesz részt a Shell Eco-marathon Europe versenyen, így már ők rutinos résztvevőnek számítanak. A korábbi évekhez hasonlóan idén is napelemek biztosítják a segédtöltést az egyetlen magyar városi koncepciós autónak.  „Célunk, hogy az autót tökéletesítsük, csökkentsük a veszteséget, még könnyebbé, ezáltal még hatékonyabbá tegyük. Emellett a számunkra viszonylag új kategóriában is szeretnénk előbbre lépni”-  összegezte az idei terveket Zámbó Zoltán, a csapat pilótája.

“A Shell Eco-marathon inspirációként szolgál a jövő fiatal mérnökeinek a mobilitás továbbfejlesztési irányaihoz és remek példája a Shell immár harminc éves  téma  melletti elkötelezettségének. Nagyon örülök, hogy hat magyar csapatot is köszönthetünk a résztvevők között. Biztos vagyok benne, hogy szorgalmuknak és innovatív gondolkodásmódjuknak köszönhetően kiváló eredményekkel térnek majd haza a rotterdami megmérettetésről” – nyilatkozta Juhász Péter, a Shell Hungary Zrt. kiskereskedelmi üzemeltetési igazgatója.