Egyéb
2015. május 24. vasárnap, 13:05
Hazánkban minden tizedik személyi sérüléses közlekedési baleset ittas vezetés miatt történik, mely amellett, hogy több száz esetre tehető évente, igencsak magas arány az európai átlaghoz képest. Egy új magyar startup, a Sofőrhívó segítségével azonban nemcsak a hazaút költsége, hanem ez az arány is csökkenthető.
„Magyarországon több mint száz sofőrszolgálat működik, melyek közül kevés az olyan, mely valamilyen extra szolgáltatással megkülönbözteti magát a másiktól. Arra gondoltunk, hogy csinálunk egy olyan platformot, ahol a sofőrök versenyeznek az ügyfelekért. Kezdetben a sofőrsegélyek a két legfőbb paraméterrel, az út díjával, valamint a kiérkezési idővel licitálnak a vevőkre” – fogalmazott Jex Dénes, a Sofőrhívó alkalmazás atyja.
Az autósoknak eddig alapvetően négy lehetőségük volt az alkoholfogyasztást követő legális és biztonságos hazajutásra: gyalog mentek, BKV-ztak, taxiztak, vagy igénybe vették a sokszor igencsak költséges sofőrszolgálatok valamelyikét. A Sofőrhívó alkalmazás nem csinál mást, minthogy direktben összekapcsolja a sofőröket a felhasználókkal úgy, hogy a felhasználók ajánlatot kérnek konkrét útvonalra, majd a sofőrszolgálatoktól beérkezett ajánlatokat összehasonlítva választják ki a számukra megfelelőt.
„Februárban indultunk el a budapesti tesztüzemmel, melynek keretében jelenleg 15 fővárosi sofőr várja az utasok ajánlatkéréseit. A próbaüzem alatt létrejött több mint száz fuvar tapasztalataiból látszik, hogy igény van a szolgáltatásra, mind az utasok, mind a szabad erőforrással rendelkező sofőrszolgálatok részéről. Az utazásokat követően lehetőség van a sofőrök értékelésére is a felületen, melynek köszönhetően egyfajta közösségi minőségellenőrzést is kínálunk a szolgáltatással. Terveink szerint a budapesti üzemet követően nyárra több nagyvárosban is elkezdjük a sofőrszolgálatok toborzását a szolgáltatás további elterjedésének érdekében” – fogalmazott Jex Dénes.
A Sofőrhívó szolgáltatás jelenleg Android és iOS platformon érhető el mind az utasok, mind a sofőrök számára. A szolgáltatásról további információk a www.soforhivo.hu oldalon találhatók.