Szabó Krisztián teljes szezont fut a ralikrossz Eb-n

Ralikrossz

2015. április 21. kedd, 18:52

Az kétszeres junior, illetve egyszeres felnőtt autókrossz Európa-bajnok Szabó Krisztián idén versenysorozatot vált, és egyszerre két vasat tart majd a tűzben. Az amerikai Champ Truck World Series mellett az FIA Ralikrossz Európa-bajnokság futamain is elindul.

A 22 éves magyar sportoló tehát a vasszöcskét egy versenykamionra, illetve egy épített, karosszériás versenyautóra, egy elsőkerék-meghajtású, Super1600-as Skoda Fabia Mk2-re cseréli a 2015-ös évre, miközben az amerikai álom megvalósítása (kamion) mellett Európa legjobb ralikrosszos versenypályáit is végigjárja, a kontinens legjobb pilótái ellen összemérve erejét.

A 2013-ban az Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által az Év Autóversenyzőjének is megválasztott pilóta tavaly már rajthoz állt egy FIA Ralikrossz Európa-bajnoki futamon, és az olaszországi Franciacortában megtartott szezonzárón egyből a bravúros harmadik helyen végzett a Super1600 mezőnyében. A „bravúros” jelző talán kevés is, hiszen Krisztián rögtön élete első ralikrossz versenyén a sportág történetének legjobb magyar eredményét érte el.

Ezen felbuzdulva idén tehát már teljes szezont fut az FIA Ralikrossz Világbajnokság égisze alatt futó Európa-bajnoki sorozatban. Világbajnokságot egyelőre csak a királykategóriának számító SuperCar mezőnye számára rendeznek, Krisztián új kategóriájában, a Super1600-ban a kontinensbajnokság jelenti a csúcsot. A magyar kiválóság egy a Volland Racing által épített Skoda Fabia Mk2-essel fog rajthoz állni a futamokon, amely a tavaly Szergej Zagumennovot Eb-címig röpítő versenytechnika újjáépített és felújított változata.

Krisztián már az első rövidke teszten is túl van az autóval, múlt héten egy régi müncheni reptéren tette meg első métereit a Skodával, amellyel az előttünk álló hétvégén, a portugál Eb-futamon már éles körülmények között kell bizonyítania.

„A Champ Truck World Series-ben való részvételem bejelentésekor úgy fogalmaztam, az lesz az egyik nagy projektem az idei esztendőre. Most elérkezett az idő, hogy bejelentsem, mi lesz a másik!” – kezdte Szabó Krisztián. „Az FIA Ralikrossz Európa-bajnokság Super1600-as kategóriájában fogok teljes szezont futni. Mindig is célom volt, hogy egy nap a ralikrossz Eb-n versenyezzek, és örülök, hogy ezt most sikerül megvalósítanom.”

Mik voltak az első benyomásai az autóról a müncheni teszten? „Inkább begurulásnak nevezném, mint tesztnek, de arra mindenképp jó volt, hogy megismerkedjek az autóval. A Volland Racing teljesen felújította az Mk2-est az idei évre, úgyhogy az első kilométereken ki is jött néhány apró hiba, amit még ki kell javítaniuk. De semmi komoly, és ez is volt a shakedown célja.”

Mit kell tudni az autóról? „Tavaly Szergej Zagumennov ment vele az Eb-n, és sikerült megnyernie a bajnokságot, tehát versenyképes technikáról beszélünk. A motorja és a futóműve is más, mint azé az Mk2-ese, amivel tavaly az olasz Eb-n mentem, úgyhogy mindent meg kell szokni rajta. Minden a lehető legegyszerűbb, legkönnyebb és legprofibb kialakítású benne.”

Milyen célokkal vág neki a 2015-ös Eb-szezonnak? „Tavaly Olaszországban nagyon jól sikerült a bemutatkozásom, ezért bízom benne, hogy idén is jó eredményeket tudok majd elérni. Bár az olasz pályát leszámítva az összes versenyhelyszín új lesz nekem, de könnyebbséget jelent, hogy a csapat nagyon jól ismeri az összes pályát, és évekre visszamenőleg megvannak a beállításaik mindre. A célom, hogy stabil, erős teljesítményt nyújtsak az összes futamon, mert tapasztalatból tudom, hogy ebből az év végén bármi jó kisülhet.” 

Videó Szabó Krisztián bemutatkozásáról és idei terveinek bejelentéséről:

FIA Ralikrossz Európa-bajnokság 2015, Super1600 – versenynaptár:

Április 25-26.: Portugália (Montalegre)

Május 16-17.: Belgium (Mettet)

Június 20-21.: Németország (Buxtehude)

Július 4-5.: Svédország (Höljes)

Szeptember 5-6.: Franciaország (Loheac)

Szeptember 19-20.: Spanyolország (Barcelona)

Október 17-18.: Olaszország (Franciacorta)