Szabó Krisztián: Újabb Eb-döntő

Ralikrossz

2015. május 17. vasárnap, 18:19

Kétarcú hétvégét zárt Belgiumban, a 2015-ös FIA Ralikrossz Európa-bajnokság második fordulóján Szabó Krisztián. A Super1600-as kategória 24 fős mezőnyében érintett magyar pilóta kevés tiszta futamot tudott teljesíteni, ám – jó tempójának és küzdeni tudásának köszönhetően – a sok nehézség ellenére végül mégis döntőbe jutott, ahol viszont egy műszaki meghibásodás megálljt parancsolt neki.

Szabó Krisztián a portugáliai nyitófutamon aratott győzelmének az emlékével érkezett az Európa-bajnokság második fordulójának helyszínére, a belgiumi Mettetbe, ahol a döntőbejutás volt a célja. Ezt a célt végül jóval kacskaringósabb és fordulatosabb úton bár, mint ahogy azt tervezte, de sikerült elérnie, így összességében pozitív érzésekkel zárhatja a hétvégét.

Az elsőkerék-meghajtású, 1,6-os autók számára kiírt Super1600-as kategóriában a szombati három előfutamból egyet meg tudott nyerni, míg összességében a 10. helyről várta a vasárnapi utolsó előfutam rajtját. „Vasárnap az utolsó előfutamom nagyon rosszul sikerült” – veszi át a szót a 22 éves pilóta. „Az első csoportba kaptam besorolást, és pont előttünk locsolták fel a pályát. Részben emiatt is, de nagyobb részt a saját hibámból túlcsúsztam az egyik saras féktávon, majd a Jokerbe is picit túl nagy tempóval estem be, és ott már a szalagkorlát fogott meg. Három-négy autót is csúnyán összetörtek azon a részen a hétvége során, de ez nem mentség, hibáztam” – ismerte el sportszerűen a saját felelősségét a korábban autókrosszban három Európa-bajnoki címet is szerző versenyző.

Krisztiánt és csapatát a balul sikerült utolsó előfutam után némileg váratlanul érte, hogy ennek ellenére az addigi összesített eredmények alapján bejutott az elődöntőbe, ahol a 4. helyről rajtolhatott. Rögtön az indulásnál feljött a 3. helyre, majd ezt a pozícióját hibátlan vezetéssel egészen a leintésig megőrizte, ezzel kivívta magának a döntőbejutást.

„A negyedik előfutam után őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy be fogok jutni a döntőbe, ezért összességében pozitívan értékelem a hétvégét, függetlenül attól, ami a végén történt. A döntőben már a 4. helyen haladtam, amikor egyszer csak felakadt a gázpedál, így hamar megtudtam azt is, hogy 5-ös padlógázon nem lehet bevenni a sikánt… Az autó jobb hátulja elkapta a gumifalat, az átdobott a baloldalra, és végül kitört a hátsó kerekem. Mint utólag kiderült, az a rugó tört el, ami a gáz visszahúzásáért felel, ez idézte elő a bajt. Vegyes érzések kavarognak most bennem, mert sosem jó így befejezni egy hétvégét, és úgy érzem, én is túl sokat hibáztam most. Aminek viszont örülök, hogy a tempóm jó volt, a rengeteg nehézség ellenére a fő célomat sikerült elérnem, döntőbe jutottam és összességében a 6. helyen zártam ezt az Eb-futamot. Ezeket a jó dolgokat továbbviszem magammal a következő versenyekre, a hibáimból pedig igyekszem tanulni. Köszönöm a Volland Racingnek a hétvégi munkát, a szurkolóknak pedig a biztatást” – mondta el végül Szabó Krisztián, aki számára nincs megállás, hiszen a következő két hétvégén már az Egyesült Államokban frissen elindult ChampTruck Világszériában fogja teljesíteni első versenyeit.

A Super1600-as Ralikrossz Európa-bajnokság küzdelmei június 20-21-én, a németországi Esteringen folytatódnak.

FIA Ralikrossz Európa-bajnokság, Super1600, az összetett nem hivatalos állása két forduló után: 1. Janis Baumanis (lett, Renault Twingo): 53 pont, 2. Andrea Dubourg (francia, Renault Clio): 43 pont, 3. Ondrej Smetana (cseh, Ford Fiesta): 38 pont, 4. Szabó Krisztián (magyar, Skoda Fabia Mk2): 37 pont, 5. Timur Sigabutidinov (orosz, Renault Twingo): 37 pont, 6. Nikita Miszjulia (orosz, Skoda Fabia Mk2): 35 pont.