Szalay és Vörös: Összerázódtak

Tereprali (TR)

2015. június 6. szombat, 10:01

Az összerázódás jegyében telt az első 9.28 kilométer Szalay Balázs és Vörös Ferenc számára a gyulai országos bajnoki futam pénteki napján, hiszen az Opel Dakar Team párosa először száguldott együtt.

Ráadásul a navigátor eddig csak versenykamionban diktálta az itinert (a csapat tagjaként, Darázsi Zsolt mellett), így nem csupán a tempó volt más, hanem az is, ahogyan a pályát szemlélte (már amikor volt rá ideje), hiszen a kamionban jóval magasabban ül.

A kettős a hatodik helyen teljesítette a bemelegítésnek szánt pályát, így onnan várja a folytatást.

„Gyors átlagsebességű szakasz volt, amelyen Fecával próbáltunk összerázódni, vagy inkább felvenni a ritmust, hiszen összeszokni ennyi idő alatt azért nem lehet. A pályán sok volt a hosszú egyenes, emiatt könnyen túl lehetett csúszni a kanyarokban, velünk meg is történt néhányszor, ennek fényében a pozícióval nincs bajom. Egyébként is a hatodik rajthely csak akkor hátrány, ha utolérünk valakit, és előttünk azért gyors versenyzők indulnak” – mondta Szalay Balázs.

opel_dakar_team_gyula

 

S hogy mit tett hozzá a navigátor?

„Nagyon oda kell figyelni, mert gyorsan jönnek a jelek az itinerben, úgyhogy próbálom holnapra még jobban összeszedni magam. De tetszik az egész, élvezem nagyon” – mosolygott Vörös Ferenc.

Az Opel Dakar Team színeiben induló másik páros, az Apáthy Zoltán, Erős Gábor kettős egy év kihagyás után ült újra versenyautóban, s a kilencedik helyről várja a folytatást.

„Hiányzott a versenyzés, nagyon jó újra itt lenni, bár egy kicsit nyilván szokatlan is, hiszen egy év hosszú idő. Próbáltunk óvatosan kezdeni, de eddig minden jó, az eredménnyel is elégedett vagyok” – nyilatkozta Apáthy. 

4. VÁRFÜRDŐ-KUPA, AZ OB 3. FUTAMA, GYULA

Abszolút sorrend az 1. szakasz után: 1. Korda Erik, Csató Attila (Eurosol Racing, Mitsubishi Lancer) 4:37, 2. Fazekas, Szenáki (Fazekas Motorsport, BMW X6) 11 másodperc hátrány, 3. Ourednicek, Vaculik (cseh, Hummer) 28 mp h., …6. Szalay, Vörös (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 44 mp h., …9. Apáthy, Erős (Opel Dakar Team, Nissan Pickup) 1:34 p h.