F1
2015. július 7. kedd, 07:34
Az F1 hivatalos honlapjának a Mercedes első embere megerősítette, hogy teljes az egyetértés a csapatok közt abban, hogy növelik a tapadást és a leszorítóerőt. A szélesség a megoldás két fronton is.
A Mercedes-vezér Toto Wolff a Formula-1 hivatalos honlapjának úgy nyilatkozott, hogy az autók kinézetének változása elkerülhetetlen a 2017-es szezon előtt. A cél, hogy szélesebb és agresszívebb kinézetű autókat kapjanak, melyek egyúttal persze gyorsabbak is lesznek – ennek legfőbb összetevői a következők lehetnek: szélesebb abroncsok, új szárnyak, átalakított forma, jelentősen megnövelt leszorítóerő.
„Az elmúlt néhány évben a leszorítóerővel együtt a sebesség is csökkent, talán most jött el az ideje kissé visszalépni és felülbírálni a dolgokat. Ezt tesszük 2017-re a roppant izgalmas új szabályokkal” – mondta Wolff a Formula1.comnak. „Az autók sokkal gyorsabbak lesznek, mint most, ismét a versenyzők kerülnek a középpontba, ismét az övék lesz a felelősség, hogy mit csinálnak az autóban, kevésbé fog úgy tűnni, hogy a bokszból irányítják őket.”
Persze ezeket a változtatásokat hivatalosan még nem fogadták el, ám Wolff úgy érzi, hogy a legfontosabb elemekkel kapcsolatban egyetértenek a csapatok, így a szavazás puszta formaság lesz: „Egészen februárig van időnk szavazni a változtatásokról, ám úgy érzem, a csapatok teljes mértékben egyetértettek azzal kapcsolatban, hogy radikális módosításokra van szükség, úgymint szélesebb, jobban tapadó abroncsokra és szélesebb autókra. Ezek meg fognak valósulni, egyértelműen.”
A változtatásokról a Stratégiai Csoport múlt heti ülésén is szó esett, ahol több más mellett arról is megállapodtak, hogy „gyorsított eljárásban”, már a nyári szünetet követően Belga Nagydíjtól kezdve bevezetnek olyan módosításokat, melyek visszaszorítják a versenyzők által kapott segítség mértékét.