Szinte lehetetlen új csapatként F1-be jutni

F1

2015. június 16. kedd, 08:47

Szerző: Strommer Benjamin

A Sauber pesszimista nyilatkozattal riasztotta vissza a Formula-1-be vágyó érdeklődőket: szerintük lehetetlen, hogy egy nagycsapat vagy pénzt nem sajnáló támogató nélkül érvényesülni tudjanak.

A kérdés aktuális, ugyanis az FIA nemrég tendert írt ki új csapatok érkezésére, akiket szeptemberben bírálnak el. Elvileg jövőre is csatlakozhat, akinek elfogadják jelentkezését, de az új indulót valószínűleg 2017-ben láthatjuk majd a rajtrácson. Legutóbb 2010-ben érkeztek csapatok a mezőnybe, a HRT, Caterham és Manor (Virgin), 2016-ban pedig a Haas debütál, amely a Ferrarival áll technikai kapcsolatban.

„Gyakorlatilag lehetetlen túlélni, ha nincs bevételed egy üzleti jellegű harmadik féltől vagy valahonnan máshonnan” – mondta Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke az Autosport lapnak. „Nem tudod elkészíteni az üzleti terved, ha a bevételi források nem változnak.” Egy kisebb csapat is 50-60 millió font költségvetéssel működik, Kaltenborn szerint ezt privát kis istállók képtelenek biztosítani. Vagy egy nagyobb csapat segítségére szorulnak (mint a Haas a Ferrariéra), vagy kifogyhatatlan pénzügyi háttérrel kell rendelkezniük.

De vajon helyes út-e, ha a csapatok más gyártókra támaszkodnak, miközben akinek nincs ilyen segítsége, csak a bennmaradásért tud küzdeni? „Nem gondolom, hogy ez jót tesz a Formula-1-nek, mivel az ügyfélautók irányába vezet, aztán mindenféle bonyodalom léphet fel a csapat finanszírozásával kapcsolatban. Mondhatod, hogy a megegyezés értelmében a nagy csapat versenyzője ül az autóba, talán több pénzt kapnak a jogtulajdonostól, de nem ez a helyes út. A saját lábadon kell megállni.”

Félig-meddig a Sauber is volt már ilyen státuszban – de Kaltenborn azt teljesen másként látja. „Lehetnek együttműködések, mint a miénk a Ferrarival, amikor a tesztpilótájuk, Felipe Massa vezette az autót. De olyan messzire sosem jutottunk, hogy B-csapatként tekintsenek ránk. A kérdés az, hogyan működsz együtt azzal a csapattal. Megmondják neked, hogy játssz stratégiai szerepet a versenyben? Nem hiszem, hogy ez a helyes út. Túl sok probléma merül fel.”

„Úgy gondolom, új csapatnak érkeznie kell” – jelentette ki az előbbiek ellenére a csapatvezető. „De a helyes elvárásokkal kell érkezniük, nem megpróbálni hozzácsapódni egy másik istállóhoz. Független csapatként kell nekivágni, annak tudatában, hogy nehéz lesz. De legalább több támogatást kapsz, mint korábban. Ha jól emlékszem, a Sauber az első két évben semmit nem kapott.”

Tagged: