Tizenkét órán át tesztelik a lila gumikat

F1

2015. november 4. szerda, 11:43

Hivatalosan is megerősítették, hogy a szezonzáró után az F1-es csapatok Abu Dhabiban maradnak, ahol egy szokatlan menetrend szerint zajló gumitesztet bonyolítanak majd le.

A Pirelli hosszú ideje harcolt azért, hogy még ebben az évben a pályán is kipróbálhassa a jövő évben érkező új, ötödik gumikeveréket. Az FIA most elfogadta ezt a javaslatot, amit követően az olasz gumicég rögtön ismertette is a teszt részleteit.

1446236432

A gyakorlásra december 1-jén, kedden kerül sor Abu Dhabiban, két nappal az ott rendezett szezonzáró után. A részvétel nem kötelező a csapatok számára, de aki ott marad, azt a Pirelli arra kéri, hogy lehetőleg aktív F1-es pilótájukat vagy tesztpilótájukat is autóba ültessék. Ezúttal is mindenki csak egyik autóját használhatja, de lesz lehetőség a versenyzőcserére, amivel minden bizonnyal sokan élni is fognak, hiszen a teszt szokatlan módon egyhuzamban 12 órán át, reggel 9-től este 9-ig fog tartani. Erre a pálya körül kialakított reflektorok adnak lehetőséget, hiszen a pilóták már megszokhatták, hogy a versenyhétvége egy része is naplemente után zajlik.

A teszt során a csapatok nem változtathatják meg autóik beállításait és új elemeket sem próbálgathatnak, csakis a gumiknak kell szentelniük idejüket. A Pirelli a 2016-ra tervezett slick gumikkal fog kísérletezni, különös hangsúlyt fektetve az ultralágy abroncsra, ami egy jövőre érkező új, ötödik típusú keverék lesz, és amely a jelenlegi szuperlágynál is egy fokkal gyorsabb, de hamarabb elhasználódó lesz.

A gumicég azt is bejelentette, hogy az ultralágy abroncsok oldalfala lila színezetet fog kapni. A közösségi médiában a rajongók választhattak a lila és az ezüstszín között, de előbbi a szavazatok 85%-ával fölényesen nyert.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: