Tömeges esések sorozata Doningtonban

Motor

2015. május 26. kedd, 14:55

A hétvégi EJC futamon több versenyző is esett, viszont ez nem befolyásolta a H-MOTO Team tagjának, Kis Viktóriának a versenyen nyújtott fantasztikus teljesítményét. Wicca ugyanis nem csak harmadik lett a hölgyek között, de új-zélandi ellenfeléhez is egyre közelebb került a női értékelésben.

A doningtoni futamon Kis Viktória a 25. helyről indult, de a rajt annyira jól sikerült, hogy sokáig a 20. helyen motorozott. A pályán több versenyző is elesett, de szerencsére ezek nem zökkentették ki a H-MOTO Team fiatal tagját, és így megszerezte a lányok között a harmadik helyet, sőt új-zélandi ellenfeléhez, Avalon Biddle-höz is közelebb került a női mezőnyben.

6d859c6fe465bafd90a0f3cb2de6930b4e01af06

„Izgalmas versenyen vagyok túl, nagyon élveztem a futamot. Sikerült jól elkapni a rajtot, az első kanyarban is jól helyezkedtem, és egy kis motor-motoros kontaktot leszámítva, nem volt nagyobb komplikáció. A tízkörös versenyt végig oda-vissza előzgetéssel (körönként legalább kétszer) teljesítettük a görög pilótával, aki mellesleg az első fordulón kiütött. Igaz, így nem is tudtuk tartani a lépést a női értékelésben élen haladó új-zélandi lánnyal. Ezen a fordulón még nem került rá sor, de nagyon bízom benne, hogy két hét múlva Portugáliában sikerül lefaragni a maradék egy másodperc különbséget kettőnk között. A kockás zászló után végül harmadikként értem be a női értékelésben. Az utolsó kanyarban a görög fiúval való harcot ügyesen kihasználva a helyi lány bejött elénk. Jó verseny volt, tiszta előzésekkel. Rengeteg tapasztalatot szereztem, a motorral is egyre jobban kijövünk. Donington Park belopta magát a szívembe.” – mesélte Wicca.

a222b9df549f28de81ba193f6199dcdea5404e14

Kelemenné Szilágyi Noémi, Wicca menedzsere a következőképpen nyilatkozott a versenyről: „66 pont Wiccának, és így összetettben most az új-zélandi „harcostársával” állnak együtt az első helyen a nők mezőnyében. Egy igazán izgalmas versenyen vagyunk túl, szuper rajt után jöttek az előzések, visszaelőzések, most sem maradt el az EJC-ben megszokott” crash bemutató” (nem Wicca!). Gratulálunk Wiccának a hétvégén mutatott fokozatos fejlődéséhez, ezzel megközelíti a kitűzött célt, azaz a mezőnyben a top tizenötöt. A hölgyek versenyében pedig azt bizonyította, hogy igenis „meg tudja enni” az új-zélandi lányt. Két hét múlva Portugália!”