Toro Rosso: A dobogó reális cél számunkra

F1

2016. március 1. kedd, 10:43

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: Scuderia Toro Rosso

Az F1-es istállónál úgy érzik, hogy előre tudtak lépni tavalyhoz képest és bár összességében az első öt a cél a gyártók versenyében, idén már a dobogóra is szeretnének felállni.

A Toro Rosso bemutatta új festését, a Ferrari-motortól mindenki komoly előrelépést vár és bár az első teszten nem villogott az istálló, Franz Tost csapatfőnök is optimistán várja a szezon rajtját – korábban azt nyilatkozta, hogy idén a top ötbe szeretnének kerülni év végén, most úgy fogalmazott, hogy esetenként a dobogó is reális cél lehet. Egy-egy futamon már tavaly is közel járt ehhez a csapat, hiszen Max Verstappent kétszer is negyedikként intették le 2015-ben.

STR11

„Reálisan nézve azt várom, hogy elérjük a dobogót idén, miután nagyon közel jártunk már tavalyi, amikor Budapesten és Austinban is negyedik lett Max” – nyilatkozta Tost. „Azt remélem, hogy az új autó jól fog működni, nem lesznek megbízhatósági gondok és a pilótáink, valamint a csapat is jól fog dolgozni, emiatt pedig a dobogónak is elérhetőnek kell lennie. Összességében a célunk idén az, hogy ötödikek legyünk a gyártók világbajnokságán” – magyarázta.

A szakember természetesen a Ferrari-motor előnyeiről is beszélt, bár hozzátette, hogy a tavalyi autójuk is versenyképes volt. „A kései döntés természetesen hatással van az autó teljesítményére, hiszen ha több időd van a karosszériára, jobb megoldásokkal tudsz előállni. Elég optimista vagyok és úgy látom, hogy az STR11 mindenképpen előrelépést jelent. Az STR10 is versenyképes autónak számított tavaly és úgy gondolom, hogy képesek vagyunk továbbfejlődni.”

Az istálló spanyol pilótája, Carlos Sainz szerint a Ferrari-motor nem csak nyers erőt, de több más előnyt is jelent számukra ebben az évben, így joggal bízhatnak az előrelépésben.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: