WTCC
2015. június 17. szerda, 14:14
Negyedik alkalommal látogat el Szlovákiába, az 5922 méter hosszú versenypályára a FIA Túraautó-világbajnokság népes mezőnye. Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője a 6. helyen várja a folytatást.
Michelisz 2012-ben nagyon gyorsan fölvette a Slovakiaring ritmusát és megnyerte, életében először, a kvalifikációt; 2013-ban és tavaly pedig a dobogó harmadik fokára állhatott, mindkétszer, az első futamon.
Sajnos a Honda korábbi öt fős családjából továbbra is csak négy autó indul, mivel a Proteam Racing bejelentette, hogy a csapat kivonul az idei évi szezonból. Változás történt a Nika Racingnél is, ugyanis az argentin Nestor Girolami veszi át a svéd Rickard Rydell helyét. Egyelőre két versenyhétvégére szól a megállapodás, a második a portugáliai Villa Real lesz.
A szlovákiai futamon rajthoz áll a szlovák Mato Homola a Campos Racing színeiben egy Chevrolet RML Cruze volánja mögött.
Úgy tűnik, hogy a holland Nicky Catsburg számára sikeres volt az oroszországi bemutatkozás, hiszen most is a LADA Vestát fogja vezetni, így a gyári csapat teljesnek tűnik (Huff – van Lagen – Carsburg).
A FIA Túraautó-világbajnokságot továbbra is az argentin José María Lopez vezeti (199 pont), megelőzve két francia csapattársát Yvan Mullert (164 pont) és Sébastian Loeböt (135 pont). Mind a hárman 60 kg plusz súllyal fognak versenyezni ezen a hétvégén is.
Nem csak Citroenek cipelnek ezt a plusz súlyt, hanem a Hondák is és 50 kg-mal leszek nehezebbek a Chevrolet Cruezok a szlovákiai versenyhétvégén.
Michelisz Norbert: A Slovakiaring közel áll a szívemhez, ugyanis rengeteg Magyar szurkoló látogat ki rendszeresen erre a helyszínre, ráadásul itt szereztem meg első pole pozíciómat a WTCC-ben és álltam dobogón az elmúlt két évben. Az elmúlt versenyek eredményei után egyértelműen az erős pontszerzés a célunk Szlovákiában is. Ez ugyanakkor nem lesz egyszerű, ugyanis az előző versenyhétvégék hondás sikerei következtében a maximális ballasztsúllyal kell nekivágnunk a versenyeknek.
Péntek:
13:10 – 13:40 Teszt
Szombat:
09:35 – 10:05 Szabadedzés (www.fiawtcc.com)
12:00 – 12:30 Szabadedzés (www.fiawtcc.com)
15:00 – 16:00 Időmérő (Eurosport2, felvételről)
Vasárnap:
10:00 – 10:40 Aláírás osztás a főbejáratnál
12:30 – 13:30 1. futam (11 kör) (Eurosport)
13:30 – 14:30 2. futam (11 kör) (Eurosport1 és a Duna TV felvételről)
A szlovákiai versenyhétvége betétfutama lesz a FIA ETCC versenysorozat is, melynek ez a második állomása.
A Zengő Motorsport színeiben rajthoz áll ifj. Ficza Ferenc (# 96), aki futamot nyert a Hungaroringen és Tóth Norbert (#99).
ETCC Péntek:
11:35 – 12:20 Teszt
14:45 – 15:30 Teszt
ETCC Szombat:
08:55 – 09:25 Szabadedzés
16:10 – 16:40 Időmérő
ETCC Vasárnap:
08:15 – 08:30 Warm up
09:45 – 11:45 Futamok (2×9 kör)