Turán-Zsiros: Cél a dobogó a Fiesta R5-tel

Rali

2015. március 23. hétfő, 17:50

Régi-új utakon. S ez nem elsősorban a pályákra vonatkozik a Turán Frigyes és Zsiros Gábor kettős esetében (bár rögtön az idénynyitó Eger-ralin új gyorsasági szakaszok teszik majd még izgalmasabbá a küzdelmet), hanem hogy visszatértek a Fordhoz, amellyel szép sikereket értek el az elmúlt években.

A típus egy Ford Fiesta R5-ös, amely a páros mindkét tagja számára új, de az a tény megnyugtathatja őket: ezzel az autóval optimális esetben lehet futamokat nyerni a magyar bajnokságban.

TMS_Eger_5 

Az autót hétfőn sajtótájékoztatón mutatták be a Ford Petrányi budaörsi szalonjában, amelyen az újságírók játékos formában maguk is kipróbálhatták „autóversenyzői képességeiket”, s a hétvégi Eger-rali előtt a páros szerdára beiktat majd egy tesztet.

„Az újságírók is kaphattak egy kis ízelítőt abból, milyen érdekes és izgalmas edzésekben volt részünk a Fit 4 Race program keretében Matics Zsolttal, de a speciálisan az autóversenyzők számára kifejlesztett tréning mellett természetesen más edzéseink is voltak. Ezek eredményének meg kell mutatkoznia a versenyek végeredményében is” – mondta Turán Frigyes, aki a dobogóra vágyik, s bár tudja, kemény ellenfelekkel kell majd megküzdenie, készen áll a csatára.

Az pedig külön jót tesz az önbizalmának, hogy egy számára nagyon kedves típussal, Forddal versenyezhet – tavalyelőtt a Focus WRC-vel megnyerte a bajnokság utolsó három futamát, 2012-ben pedig a Super2000-es Fiestával komplett szezont teljesített a világbajnokságon.

Ezek után csodálkozik bárki is, hogy Frici alig várja az első tesztet az R5-össel?

„Sok mindent tudok erről az autóról, hiszen az utóbbi évek nemzetközi versenyeinek hála vannak külföldi kapcsolataink, amelyektől kaptunk visszajelzéseket. Ezekből az derült ki számunkra, hogy a Ford a megbízhatóságával is kitűnik a mezőnyből, s ha hihetünk a statisztikáknak, ezzel párhuzamosan nagyon gyors is. S hogy mi a tervünk vele? Az Eger-ralin szeretnénk mindenféle nyomás nélkül versenyezni, nem az a cél, hogy rögtön az első gyorsasági szakaszt megnyerjük. Hosszú távra tervezünk ezzel az autóval, ennek ellenére nyilván már idén is a dobogós helyen szeretnénk végezni az abszolútban” – konkretizálta céljait Frici, és navigátora, Zsiros Gábor mélyen egyetértett vele.

TMS_Eger_3

A rendkívül rutinos navigátor akkor jött rá, hogy a novemberi balesetét a válla is megsínylette, amikor a tavaszi alapozáskor elkezdte terhelni. Ám szerencsére mostanra már nyoma sincs a fájdalomnak, az edzések megtették a hatásukat.

„Szeretnénk a tavalyi rossz szériát végleg elfelejteni, és jóra cserélni. A Forddal emlékezetes pillanataink és eredményeink voltak, s most visszatérünk ehhez a márkához, amellyel nagyon jó tapasztalataink vannak. Kíváncsian várom, meddig ér majd a szánk az első teszt után, hogy fülig, vagy csak az arcunk feléig” – mosolygott Zsiros Gábor, akinek az Eger Rallyról az első emléke az volt, amikor 2006-ban a negyedik gyorsasági szakaszon egy lassító után felborultak Tagai Tamással. A nézők talpra állították őket, és mentek tovább, de amikor az itiner szerint kanyar következett volna, szembetalálták magukat a lassítóval. A pilóta kiabált, hogy miként kerül oda a lassító, amikor a navigátor kapcsolt, és figyelmeztette: forduljanak meg, mert rossz irányba haladnak… S mindezt azért, mert abban az autóban annyira hátul és lent voltak az ülések, hogy alig lehetett belőle kilátni.

Most az ülésekkel nem lesz gond, s az autó is más, Gábor pedig csak a vicc kedvéért elevenítette fel a történteket.

S hogy mit gondol az idénynyitó Eger-raliról?

„Nagy átlagsebességű versenyről beszélünk, ami éppen a tempó miatt veszélyeket is rejt magában. Lesznek új pályák is a Mátrában, azokra nagyon kíváncsi vagyok, de a kedvencem a hegyi pálya felfelé, amelyen Frici bizonyíthatja, hogy nem véletlenül volt hétszer pályabajnok. Ami a céljainkat illeti: ugyanúgy a győzelemért megyünk, mint eddig, de az első háromban mindenképp szeretnénk ott lenni a szezon végén. Nagyon erős és kiegyensúlyozott lesz a mezőny, a küzdelem a régi időket idézi majd, úgyhogy szerintem mindenki izgatottan várja a bajnokságot” – tette hozzá Zsiros Gabi, akinek a kisebbik gyermeke, a 16 hónapos Lili is örökölte az édesapja szenvedélyét. Már most kellett venni neki egy bukósisakot, mert műanyag motorjával elszántan rója a lépcsőfokokat. Úgy is, hogy nyolcból csak kétszer jut át rajtuk sikerrel.

De végül is egyelőre nem is az ő dolga, hogy sikert hozzon a családnak – arra ott van az édesapja, és annak versenyzőtársa, Turán Frigyes.