Új gumiszabály: Egyelőre nincs egyetértés

F1

2015. június 5. péntek, 15:34

Csapatonkénti eltérő gumiválasztás? Hat keverékből három egy hétvégére? Szabad kerékcsere rajt előtt? Joker-szabály? Kanadában mindez felmerült, ám nem egyeztek meg az F1-es csapatok.

A Motorsport.com arról értesült, hogy a csapatok kanadai tárgyalása eredménytelennek bizonyult a 2016-tól érvényes gumiszabályokkal kapcsolatban. A Force India eredeti javaslata arról szólt, hogy az istállók a Pirelli által biztosított négy keverék közül maguk választhatták volna ki azt a kettőt, melyet egy adott versenyhétvégén használni akarnak. Ezt azonban nem fogadta osztatlan egyetértés, többek közt maga a Pirelli sem rajongott az ötletért.

A mai megbeszélésen négy különböző változat merült fel, egyet a Pirelli, egyet a Red Bull, egyet a Mercedes, egyet pedig a McLaren javasolt. A lap beszámolója szerint többek közt felmerült az is, hogy ne négy, hanem hat keverék legyen, melyből hármat használnak egy hétvégén, egy olyan megoldás, melynek értelmében nem kötelező az időmérős abroncsokkal rajtolni, valamint egy „joker-rendszer” is, mely szerint évi 4-5 alkalommal a csapatok maguk választhatnak abroncsot. Végül azonban nem sikerült megegyezni, így egy javaslat sem kerülhet a Stratégiai Csoport és az F1 Bizottság elé.

pirelli_2015

A Pirelli mindenekelőtt amiatt aggódik, hogy egyes csapatok esetleg valamilyen extrém gumiválasztásra szavaznak egy-egy futam előtt, majd ezt követően pedig a gumiszállítót hibáztatják a problémákért – képzeljük csak el, hogy mi történne, ha valamelyik istálló egy gumigyilkos pályára a szuperlágy abroncsokat vinné. A Pirelli ragaszkodik ahhoz, hogy bármilyen módosítás szülessen is, az ne legyen kockázatos sem a biztonságot, sem a cég jó hírét tekintve.

A gumiszállító egyébként javaslatot tett a keverékek kijelölésének menetére is, arra az esetre, ha mégis szabadon választanak majd a csapatok. Szerintük az ideális az lenne, ha az első versenyekről már novemberben döntenének, a szezon hátralévő részéről pedig áprilisban.

A módosításokat a közeljövőben minden bizonnyal újratárgyalják – azt fontos még kiemelni, hogy a 2016-os szezonnal kapcsolatban már csak akkor változtathatnak az istállók, ha mindannyian egyetértenek az adott módosítással.

Tagged: