Ultimate Dakar: Újabb mérföldkő

Tereprali

2015. július 22. szerda, 09:12

A versenyzők pályafutásának vannak fontos és emlékezetes mérföldkövei, mint például az első verseny vagy az első dobogós helyezés. Az Ultimate Dakar párosa, Tomas Ourednicek és Pavel Vaculik egy újabb ilyenhez érkezett: vasárnap első ízben bizonyultak leggyorsabbnak egy szelektíven a H3 EVO-val. Az összetettben a harmadik helyen zárták a bábolnai Euro-Tools Kupát, s ezzel újabb fontos pontokat szereztek a magyar bajnokságban.

A Bábolnán megrendezett Euro-Tools Kupán amely a magyar bajnokság idei negyedik futama volt, a Tomas Ourednicek – Pavel Vaculik páros számára az volt a legfontosabb, hogy célba érjenek, a lehető leginkább megkíméljék az autót, hiszen mindössze két nappal a verseny után már indulniuk kell a spanyolországi Világkupa-futamra. Éppen ezért meglehetősen óvatosan kezdtek, a pénteki prológon ötödikek lettek, szombaton azonban gyorsan feljöttek a harmadik helyre. De a dobogós pozíciókért hatalmas csata dúlt, három egység állomásozott egy percen belül, és a vasárnapi nap felénél úgy tűnt, a cseh páros lemarad a dobogóról. Ők azonban nem adták fel, a kilencedik szelektíven – életükben először – a leggyorsabbnak bizonyultak, a tizediken pedig a második idő került a nevük mellé. A végelszámolásnál nem csupán sikerült visszakapaszkodniuk a dobogóra, de az ezüstéremről is csupán 3 másodperccel maradtak le.

150720TomasOurednicek3

“Volt olyan magyar barátom, aki azt mondta, őrült vagyok, hogy eljövök, és ezzel veszélyeztetem az indulásunkat a Baja Aragonon, de ez is fontos futama a magyar bajnokságnak, nem hagyhattuk ki, de nagyon óvatosnak kellett lennünk, hogy ne tegyük tönkre az autót.

A pénteki eredményünk nem volt igazán jó, kellett egy kis idő, mire a hosszú szünet után visszarázódtunk a versenyzésbe, de mivel három percre rajtoltunk, az ötödik hely nem jelentett hátrányt, nem volt por.

Szombaton G1-eseken kezdtünk, de érzésre nem volt jó, így kicsit meg is lepett, hogy harmadikak voltunk. Délutánra feltettük az All Terraineket. Ezekkel az érzés jobb volt, de az eredmény ezt nem tükrözte, visszacsúsztunk a negyedik helyre. Egyébként pár apróbb hibától eltekintve minden rendben volt.

150720TomasOurednicek1

Vasárnap ráléptünk a gázra, de az első két szelektív nem a szájunk íze szerint alakult. Délután, a kilencedik szelektíven viszont éreztük, hogy nagyon gyorsak vagyunk, mégis meglepődtünk, amikor a célban mondták, hogy abszolút időnk van. Először nem is tudtuk, hogy ez mit jelent, aztán elmagyarázták, hogy megnyertük a szelektívet. Ez nagy pillanat volt számunkra, de az a legfontosabb, hogy az autó egyben maradt, tehát a spanyolországi indulásunk nincs veszélyben” – értékelt Tomas Ourednicek.

A bábolnai harmadik hellyel az Ourednicek – Vaculikpáros megtartotta harmadik helyét a magyar bajnoki tabellán, e hét végén pedig újabb nagy kihívás vár rájuk, hiszen a Baja Aragonon, a Tereprali Világkupa idei hatodik futamán a sportág krémjével mérkőzhetnek meg július 23-26. között a spanyolországi Teruelben.